abroncs

A kormány kiemeltté tette a Hankook rácalmási beruházásának hatósági ügyeit

2013.12.31.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és egyúttal kijelölte az eljáró hatóságokat is.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet célja az, hogy gyorsabb legyen a gumiabroncsgyártó cég beruházásához szükséges engedélyezés.

A határozat melléklete felsorolja a szükséges hatósági eljárásokat, és az azok lefolytatására kijelölt hatóságokat is.

Szu Szung Hva, a Hankook globális vezérigazgatója 2013. május 29-én jelentette be, hogy a vállalat bővíti magyarországi üzemét. A vezérigazgató elmondta, hogy a 313 millió eurós (90 milliárd forint) beruházással az évi 12 millió darabos termelési
kapacitás 17 millió fölé emelkedik majd.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....