Kína

Koronavírus: a német beszállító megtiltotta a kínai utakat

2020.01.27.

A Schaeffler cég mind a 89 ezer alkalmazottjának megtiltotta, hogy Kínába utazzanak, az ott dolgozók pedig egyelőre nem térhetnek haza Németországba – írja az automobilwoche.de

A cég szóvivője közölte, a koronavírus miatt a tiltás egyelőre február 15-ig lesz érvényben. A cégnek nyolc gyára is van Kínában, logisztikai központja pedig Vuhanban található. A gyanú szerint ebből a 11 milliós városból indult ki a vírus, amelyet a hatóságok teljes zár alatt tartanak.

Teljes tiltás mindkét irányba. Foto: Schaeffler

Egyelőre más német cégek nem rendeltek el utazási zárlatot, azonban folyamatosan figyelik a kínai kormány és a német hatóságok irányelveit.

Szinte nincs olyan német cég, amely ne lenne ott Kínában. Egyelőre a termelésben nincsenek fennakadások.

Ugyanúgy termelünk, mint eddig – nyilatkozta a Webasto szóvivője a német portálnak.

A betegség szempontjából leginkább érintett Vuhanban számos bajor cég rendelkezik gyárral. Egyebek mellett a Siemens, a Brose, a Thyssenkrupp és a már jelzett Webasto.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....