kötelező biztosítás

Kötelező-biztosítás: mutatjuk, mire számíthatnak az autótulajdonosok

2022.10.24.

Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre.

A szövetség az MTI-nek elküldött tájékoztatásában felhívta a figyelmet, hogy az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőség. A FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke rámutatott: a kárkifizetések az idén is jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőttek, emiatt a biztosítók nem kerülhetik el a díjemelést. Papp Lajos jelezte: arra számítanak, hogy a díjemelés mértéke a tavalyi díjakhoz képest átlagosan 10 százalék körüli lesz, így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja személygépkocsik esetében 32-33 ezer forint körül alakul majd.

Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján még a jelenlegi kampányban is megközelítheti a 100 ezret a lecserélt szerződések száma - tette hozzá.

A közleményben kiemelték, hogy az év végi átlagdíj jelentősen elmarad az év más időszakaiban tapasztalható 48-49 ezer forintos átlagdíjtól. Az eltérés elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők magasabb átlagéletkorához is kedvezőbb díjszorzók kapcsolódnak.

Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését célszerű a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg intézni.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani, 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....