H-Moto

Kovács Bálint (H-Moto Team) Olaszországban ismerkedett a mezőnnyel és a versenygépével

2016.03.26.

Ez a hét sem telt eseménytelenül a H-MOTO Team és versenyzője, Kovács Bálint számára. Az idén magát a KTM ADAC Junior kupában megmérető ifjú pilóta az olaszországi Magionéban, a széria hivatalos, szezon előtti felkészítő táborában vett részt kategóriában szereplő társaival. Az elmúlt három nap eseményeiről kérdeztük.

„A rendelkezésre álló három napból tulajdonképp kettőt tudtunk motorozni, a harmadik napon az időjárás nem fogadta kegyeibe a mezőnyt, eső és nagy szél hátráltatta a munkát. Úgy érzem, elég jól sikerült összeismerkednem a géppel, a pályát is gyorsan megtanultam. Két profi instruktor felügyelt bennünket, ők maguk is ebben a sorozatban kezdték a pályafutásukat, eljutva valamely világbajnokságba. Ezért örülök, hogy a második nap végére már sikerült szinte teljesen azonos időket futnom velük. A kategóriatársak viszonylatában is jónak mondanám az összképet, a top 5 volt a cél, és ezt tudtam is hozni.

Napi két és fél órát töltöttünk a pályán, természetesen több etapra lebontva. Minden bemenetel előtt volt egy kis megbeszélés, ahol megtárgyaltuk a teljes csapatra kivetített tapasztalatokat, és ezekből építkezve próbáltunk javulni mindannyian. Összeszedetten mentek, történtek a dolgok. Ugyan a célzott bolyban motorozást nem gyakoroltuk, de mivel ezek a KTM-ek „lendületgépek”, az egyenesekben sokszor együtt mentünk, és próbáltuk kihasználni egymás szélárnyékát a jobb kigyorsítás érdekében - ilyenkor kialakultak kisebb küzdelmek.

A sorozat felemás, vannak, akik már a 2.-3. évük teljesítik, így jól ismerik a bajnokságban szereplő pályákat, de akad olyan is, akinek ez az első komoly kihívása. Kevés edzési lehetőség lesz Assen-ben, így előre nehéz megjósolni hol végezhetünk, de igyekszünk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani majd!” - mondta el véleményét a H-MOTO Team fiatal reménysége.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....