közbeszerzés

Közbeszerzés gyorsforgalmi utak, főutak, vasutak tervezésére

2015.11.04.

Kiírta a közbeszerzési pályázatot három gyorsforgalmi út fejlesztésének, két főút négysávúsításának, valamint két vasúti vonalnak a megtervezésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a tenderek a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.

A fejlesztéseket a kormány illetékesei már korábban bejelentették. A gyorsforgalmi útszakaszok közül most kerül sor az M8-as és M5-ös autópálya csomópontjának megtervezésére. A második pályázat az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti szakaszának megtervezésére, a harmadik pedig az M30-as gyorsforgalmi út Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakaszának tervezésére vonatkozik. A négysávúsítás két főutat érint.


Megkezdődik a 76-os számú főút M7-es autópálya és Keszthely közötti szakaszának tervezése. Ez magában foglalja a balatonszentgyörgyi és a fenékpusztai elkerülő szakaszokat is. Szintén négysávúra kell áttervezni a 83-as számú főút Pápa és Győr közötti szakaszát. A vasúti tervezések a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítását célozzák, valamint kiegészítő tervezési munkát kért a NIF a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train (a városokban villamos, azok között vonat) vonalra.

Az előbbinél a nyomvonal tervezett hossza - kétvágányú vasúti pálya esetében - 8-10 kilométer. A kidolgozott változatok közül a NIF választja ki azt, amelyre engedélyezési tervet kell majd készíteni. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vonalnál pedig a tervező feladata - egyebek mellett - a korábban elkészült engedélyezési tervek felhasználásával a vasúti pályaépítés engedélyezési terveinek, valamint a vasúti pályaépítés tenderterveinek az elkészítése.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....