képzés

Közel 1200 diák vesz részt a Járműipari Nyílt Napon a BMW Group Gyár Debrecen Képzési Központjában

2023.11.09.

Idén a BMW Group Gyár Debrecen mindenkori és jövőbeli munkavállalóinak oktatását szolgáló, október végén ünnepélyesen átadott, az elérhető legkorszerűbb infrastruktúrával ellátott Képzési Központja ad otthont a diákokat, a szüleiket és a tanáraikat megszólító Járműipari Nyílt Napnak.

A Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) és a BMW Group Gyár Debrecen által szervezett programok keretében a duális képzési lehetőségeket és a debreceni gyár által kínált karrierpályákat ismerhetik meg az érdeklődők. A kétnapos esemény résztvevői betekintést nyerhetnek emellett a BMW Group életében mérföldkövet jelentő gyár leendő működésébe, mely a személyes mobilitás új dimenzióját hozza el 2025-ben, annak megnyitásakor.

Fotó: BMW

A BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja száz tanuló részvételével idén szeptemberben vette kezdetét. A rendkívüli népszerűségnek örvendő, már az első évben kétszeres túljelentkezés mellett induló képzés akár egy egész életpályát megalapozó tudást kínál a hallgatóknak. A Járműipari Nyílt Napon az oktatásnak helyszínt adó, 6500 nm-en elterülő Képzési Központban ismerkedhetnek meg a szakképzésben tanulók, azaz a duális képzés potenciális hallgatói a programban rejlő lehetőségekkel. 

A duális képzési program keretében a hallgatók a mechatronikai technikus, az elektronikai technikus, a gépjármű mechatronikai technikus, valamint az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakmákat sajátíthatják el a Képzési Központ legkorszerűbb oktatási eszközökkel felszerelt tantermeiben és csúcstechnológiás gyártási környezetben. A hároméves képzés sikeres lezárását követően a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a BMW Manufacturing Hungary Kft-nél helyezkedjenek el.

A képzőegység és a tanműhelyek a Járműipari Nyílt Napon az általános és középiskolás tanulók, illetve a szüleik és tanáraik előtt állnak nyitva. A programok keretében az érdeklődők találkozhatnak a képzésben már résztvevő tanulókkal, meghallgathatják tapasztalataikat és együtt próbálhatják ki az eszközöket, miközben tájékoztatást kapnak arról, hogy milyen lehetséges karrierutakat kínál a BMW Group debreceni gyára.

Johannes Trauth, a BMW Group Gyár Debrecen HR területért felelős alelnöke a sajtótájékoztatón méltatta a helyi oktatási intézményekkel való kiváló együttműködést, valamint kiemelte, hogy a Képzési Központ több okból is különleges épület, hiszen egy híd a debreceni gyár és a helyi közösség között. „Fontos számunkra, hogy jó szomszédok legyünk, fontos számunkra a debreceni közösség. A Képzési Központunkban szeretnénk képezni azokat a fiatalokat, akik a jövőnket jelentik, és mivel fontosnak tartjuk az élethosszig tartó tanulást, így munkavállalóink képzésére is folyamatosan hangsúlyt fektetünk” – tette hozzá az alelnök. 

„Nehéz 13-14 évesen eldönteni, mi az, ami igazán érdekelhet egy életen át, mit akarok csinálni, ezért fontos az, hogy legyen tapasztalat, legyen megfogható az, hogy mit jelent a jövő számomra. A BMW képzőközpontjában minden adott ahhoz, hogy jó döntések születhessenek” – emelte ki Papp László polgármester, hozzátéve: Debrecen jövőjét a fiatalok jelentik.

Tirpák Zsolt a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja elmondta: „A Képzési Központban innovatív, jövőbe mutató környezet, technológia és később munkakörnyezet várja majd a fiatalokat. Sikerült megmutatnunk a fiataloknak, hogy a szakképzés nem egy másodrangú képzés, hanem egy lehetőség. A BMW-vel 2018-ban elindított közös munka eredményeként megduplázódott több intézményünk tanulói létszáma.”

A 4. Járműipari Nyílt Nap egy újabb sikeres állomás a BMW Group Gyár Debrecen életében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....