közlekedébiztonság

Közlekedett a család Kecskeméten is

2019.05.22.

A közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjén közel két tucat család mérte össze tudását - írja a police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság május 18-án rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét.

A versenyt két nagyobb helyszínen bonyolították le: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületében, valamint a Brill Kft. Skoda márkakereskedésénél.

Fotók: police.hu

A versenyzők játékos – elméleti és gyakorlati tudást igénylő – szituációkban számolhattak be a tanultakról. A feladatokat részben csapatban, részben egyénenként hajtották végre.  A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete elsősegély feladattal mérte fel a résztvevők egészségügyi ismeretét. A kockakirakót a család legkisebb tagjainak részeg-szemüvegben kellett megoldani, illetve a gyermekek szerezhettek pontot a kerékpáros ügyességi pályán is. Az apukák kerékcsere során bizonyíthattak gyorsaságukat.

A verseny végeredménye:

1. Tóth József és családja (Harta) - ők vehetnek részt az országos döntőn

2. Rideg Gábor és családja (Kalocsa) 

3. László György és családja (Jakabszállás)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....