Lexus

Közösen mutat be értékeket a Lexus és a CNN

2018.03.26.

A világ vezető környezetbarát hibrid prémium gyártója, a Lexus digitális tartalmakat érintő együttműködésbe kezd a CNN vállalattal (CNNIC). Ez a partnerség a Lexus alapértékeinek egyikére, a japán vendégszeretet – az Omotenashi – koncepciójára összpontosít.

A CNN Style szerkesztőségi sorozata, a, ‘Masters of Experience’ azt a szakértelmet, mesterségbeli tudást és kifinomultságot mutatja be, ami különleges élményeket teremt – vagyis azokat a pilléreket, melyekre a környezetbarát prémium autógyártóból az utóbbi években valódi életmód márkává váló Lexus DNS-e is felépül. Márkaként a Lexus énképe azon alapul, hogy lebilincselő élményeket nyújtson, miközben az Omotenashi jegyében a funkcióból érzelmet, a teljesítményből szenvedélyt és a technológiából képzelőerőt hoz létre.

A Lexus-ügyfélélmény középpontjában az Omotenashi alapelve áll: előre látni az emberek igényeit, még mielőtt azok megfogalmazódnának. A hat videóból és nyolc multimédiás produkcióból álló sorozatban egyebek mellett szerepel egy beszámoló a három Michelin-csillagos svéd étteremben, a Fävikenben felszolgált 32 fogásos kóstolóról, valamint egy utazásról a japán Hétcsillagos Vonaton. Ezek a tudósítások azt vizsgálják, hogy az igényes, globális ügyfélkör hogyan törekszik új élményeket megtapasztalni és kiterjeszteni képzelőereje határait.

A ‘Pioneering Spirits’ tartalmi kivonatban jelennek meg a CNN International Commercial (CNNIC) saját, ‘create’ nevű stúdiójában készített interaktív tartalmak. Itt olyan emberekről szóló beszámolók találhatók, akik valami kimagaslót alkotnak műfajukban – legyen szó akár az új Lexus LS-ben felhasznált, 300 éves Takumi-hagyományon alapuló kézműves kiriko üvegről, akár az újfajta audio-környezetet létrehozó képzeletgazdag technológiákig.  A tartalom megjelenik a CNN digitális platformjain, emellett pedig a CNN AIM (Audience Insight Measurement) illetve Turner’s Launchpad eszközök segítségével – meghatározott célcsoportok számára – a közösségi médiában is elérhető lesz. 

A kampány tárgya az új Lexus LS, a belülről fakadó kreativitás jegyében tervezett és megalkotott autó, melynek célja, hogy új mérceként szolgáljon a jövő prémium autói számára. A kampányban az új Lexus LS a CNN tudósításaiba illesztve jelenik meg a globális közönség előtt, megcélozva a francia, brit, olasz, spanyol, német, lengyel és orosz vállalati felsővezetői kört.

- Nagyon örülünk, hogy a  Lexus stratégiai tartalomszolgáltató partnereiként vehetünk részt ebben a kampányban és hogy az Omotenashi lencséjén keresztül mutathatjuk be a Lexus márka értékeit. A CNN igényes tudósítói munkája, adatokban bővelkedő prémium tartalma és széles elérése garantálja majd, hogy a Lexus márka az összes központi piacon megfelelő hatást gyakoroljon a célcsoportokra - fogalmaz Petra Malenicka, a CNN International Commercial európai és amerikai reklámértékesítésért felelős alelnöke.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....