cégvilág

A külföldre költöző szlovák cégek közül a legtöbb Magyarországot választja

2018.06.29.

2014 óta csaknem tízezer szlovákiai vállalat költözött külföldre, főleg a kis- és nagykereskedelem, valamint a gépjármű-karbantartás területéről. A legtöbb cég Magyarországra és Csehországba helyezte át a székhelyét. A vállalatok a legnagyobb számban 2016-ban hagyták el a szlovák piacot, tavaly a kiáramlás mértéke valamelyest csökkent - írja a pozsonyi Új Szó.

A Bisnode tanácsadó és gazdasági adatokat elemző cég jelentése szerint 2016-ban 2425 vállalat hagyta el az országot, tavaly 36-tal kevesebb. Magyarország iránt a legnagyobb az érdeklődés, déli szomszédunkba az utóbbi években összesen 2515 cég helyezte át a székhelyét.

„A szomszédos Magyarországot már hosszabb ideje egyfajta adóparadicsomnak tekintjük, a szlovák cégek fokozatos, bár kezdetben lassúbb ütemű kiáramlása ebbe az országba már nyolc-tíz éve elkezdődött. A társasági adó a magyaroknál már akkor is alacsonyabb volt, mint Szlovákiában, ma pedig a legalacsonyabb az egész Európai Unióban, csak 9 százalékos, míg nálunk 21 százalék” – mondta el Petra Štěpánová, a Bisnode elemzője.

Hozzátette: Magyarországon jelenleg több mint tízezer szlovák társaság vállalkozik aktívan. Nagy az érdeklődés Csehország iránt is, a Bisnode adatai szerint az elmúlt négy évben 2089 cég helyezte át ide a székhelyét. A szlovákiai vállalatok kiáramlásának további gyakori célállomásai Románia és Lengyelország.

Címlapkép: Új Szó

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....