Magyar Közút

Különleges díjat kapott a Magyar Közút

2021.05.25.

Idén először kaphatta meg az állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Business Superbrands díjat.

Az immár 14 éves program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki. A díj odaítéléséről minden évben egy többlépcsős előszűrést követően az összesen 41 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt, akik tanúsítják a márkák eddigi sikerességét és hitelességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az egyik legaktívabb nagyvállalat a külső kommunikáció terén, csak 2020-ban az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. elemzései alapján 4133 sajtómegjelenése volt a cégnek, melynek jelentős, közel 38%-a pozitív és csaknem 61%-a semleges volt. Ezen megjelenések ráadásul a proaktív kommunikációnak voltak köszönhetőek, a legtöbb cikk a társaság sajtótájékoztatói, közleményei és interjúi alapján született. A közútkezelő ugyanakkor nemcsak a sajtóban, hanem a social media platformokon is rendkívül aktív: 2013-ban indították el a mára több mint 28 ezres Facebook oldalukat (www.facebook.com/magyarkozut), ezt követte 2017-ben a mostanra az egyik legtöbb, csaknem 26 ezer követővel rendelkező állami, nagyvállalati Instagram oldaluknak a létrehozása (www.instagram.com/magyarkozut), 2018-tól a Youtube csatornája is elérhető (www.youtube.com/magyarkozuthivatalos) a társaságnak, amely jelenleg több mint 4,2 millió összmegtekintésnél jár. A február óta felpörgetett hivatalos TikTok oldaluk (www..tiktok.com/@magyarkozut) pedig már több mint 18 ezer követőt szerzett magának a humoros és kreatív tartalmaknak köszönhetően.

A társaság egyik legfontosabb és legtöbb emberhez eljutó aktivitása az elmúlt időszakban a „Biztonságunk az Ön kezében van! című közlekedésbiztonsági kampánya volt. A cég a munkavállalói védelmében, a munkaterületeken a figyelmetlen autósok miatt bekövetkező balesetek megelőzésére fókuszálva a mai napig is folyamatosan, aktívan kommunikál a témában. Ehhez kapcsolódóan az országos, megyei, helyi médiumokban, valamennyi social media platformján, illetve offline (billboard és molinó) is számos tartalmat publikált.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy kis létszámú, de nagyon profi és lelkes csapattal nap, mint nap olyan eléréseket tudunk produkálni, amelyeknek köszönhetően az egyik legtöbb sajtó és social media elérést produkáló állami céggé válhattunk. Ehhez persze elengedhetetlen a támogató környezet és valamennyi munkatársunk segítsége, ami megfelelő alapot és motivációt biztosít ahhoz, hogy újabb célokat tűzzünk ki és még több sikert érjünk el a külső kommunikáció terén is.” – mondta el a díj kapcsán Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

A Business Superbrands díj elnyeréséhez kapcsolódóan a Magyar Közút egy best of videóval is készült a social media oldalaira készített aktivitásairól, mely a társaság Youtube oldalán itt érhető el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..