Toyota Land Cruiser

Különleges Land Cruiser modellt mutat be a Toyota

2023.11.23.

A Las Vegas-i Autóshow-n megjelenő autó a monster truckok mintaképe, de valójában az 1966-os FJ45-ös pickupnak állít emléket.

Ki ne ismerné a Toyota Land Cruisert? Mai SUV formájában itthon is lehet párat látni az utakon, de az amerikai mozikban, főképp a kalandfilmekben kedvelt szállítójárműve a főhősöknek, mivel remekül megmarad komolyabb terepeken is, nem véletlenül. Az 1951 óta létező modell eredetileg az amerikai kormány megrendelésére készült, miután a hadseregnek szüksége volt egy megbízható, terepre is alkalmas, mégis kicsi és könnnyű szállítójárműre, így a Willyst és a Toyotát bízta meg, hogy dobjanak össze valamit.

Ez lett a Toyota BJ, amely annyira bevált a háborúban, hogy civilek is elkezdtek érdeklődni utána, így a modell második szériája már külön úgy épült, hogy utcai forgalomra is alkalmas legyen. A következő évtized végére a közben Land Cruiserre keresztelt modellsorozat már megszokott része volt az amerikai utaknak és a pickup változat pedig már akkor elhagyhatatlan volt a kontinensen, így az akkori FJ40-es modell platót kapott, ez lett az FJ45, ami katonai külseje ellenére nagyon közkedvelt lett az egyszerű állampolgárok körében, hatalmas, kombi verziója megszokott családi autó lett.

És miért fontos ez a rövid visszatekintés? A Toyota nemrég jelentette be újabb koncepcióját, amely az elmúlt pár hétben már nem az első, és amelyik a Las Vegas-i SEMA (Különleges Felszerelelések Piacának Egyesülete) Show-n fog debütálni. Az FJ Bruiser egy hatalmas, monster truckokat megszégyenítő külsővel fog megemlékezni a régi idők terepjárójáról: a magasított, nagy kerekekkel ellátott, V8-as Bruiser koncepció a régi FJ45 vázát kapta, azonban rengeteg újítással.

Forrás: Toyota

A tervezők, akik a Toyotánál dolgoztak, valószínűleg úgy gondolták, a '60-as években épült katonai autó nem volt elég kemény, ezért a Toyota Motorsports Garage egy vastag bukócsövet is hegesztett a koncepcióhoz, amelyet a régi modell alapján épült vázba építettek bele. A felfüggesztés, amely Fox karokat és Eibach rugókat kapott - mindkét márka offroad-termékeiről ismert - képes komolyabb terepen is megtartani az autót.

Na, és a kerekek. 20X10 hüvelykes Method Double Standard felnik, amelyekre 42X12,5 hüvelykes R-20 BFGoodrich Krawler T/A KX gumik kerültek, amelyek bármilyen terepen képesek remek tapadást biztosítani.

Egy ilyen járgányhoz megfelelő hajtás is szükséges, amely ebben az esetben egy NASCAR Cup Carból kiszerelt 5,9 literes, 725 lóerős, V8-as motor, háromsebességes automata váltóval. A kipufogórendszert a MagnaFlow nevű cég adta a kocsihoz, akik egyedi kipufogóikról ismertek.

Forrás: Toyota

És hogy mi eredeti a modellen az FJ45-ből? A régi autó tengelye került a járgányba, azonban új első- és hátsó differenciált kapott és új átalakítókat, amelyek a két- és négykerékmeghajtásért felelnek. A Toyota szerint a Bruiser 7000-es fordulatszámon 20 km/órás sebességet tud elérni a legalsó fokozatban, ami egy ekkora gépnél, hárm fokozatos váltóval elég szép teljesítmény. A legfelső fokozatban a végsebességet 265 km/órára becsülik. Emellett a modellen van egy bizonyos Tank mód is, ami akkor jöhet jól, ha a hatalmas kerekek helyett inkább több hajtóanyagra van szükség, ezt egy kapcsolóval lehet állítani a kabinból.

Bár az FJ45 csak koncepció, amely legtöbbször csak arra van, hogy a gyártók új technológiai újításaokat mutassanak be, mégis érdekes, hogy a Toyota éppen egy ilyen projekttel jelentkezik. A gyártó a 2023-as SEMÁ-n egyébként 19 modellel fog megjelenni, amelyek többsége koncepció lesz.

Forrás: Toyota

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Car and Driver

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....