repülés

Légikatasztrófa – Az egyik pilóta kiment a pilótafülkéből

2015.03.26.

– Az Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset előtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielőtt a gép a hegyoldalnak csapódott – közölte szerdán a The New York Times című amerikai napilap internetes felületén egy, a baleset okait vizsgáló nyomozó a gép hangrögzítő fekete dobozából nyert információkra hivatkozva.

A nyomozásban részt vevő katonai illetékes közölte a lappal, hogy a Barcelonából Düsseldorfba tartó járat útjának legelején a pilóták "nagyon udvarias, nagyon fesztelen" beszélgetést folytattak egymással, majd a hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egyikük kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni. "A férfi kívülről picit kopogtat az ajtón, és nincs válasz" – mondta a nyomozó.

"Utána erősebben kopog az ajtón, és nem érkezik válasz. Egyáltalán nem jön válasz" – közölte a lapot tájékoztató szakértő, aki szerint a hangfelvételen lehet hallani, amint a pilóta megpróbálja feltörni a pilótafülke ajtaját. Nem tudni egyelőre, hogy a pilóta miért ment ki a kabinból, "de – folytatta a nyomozó –, ami biztos, az az, hogy az út legvégén a másik pilóta egyedül volt (a pilótafülkében), és nem nyitott ajtót".


A Germanwings keddi, Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe kedden hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Közvetlenül a katasztrófa előtt a gép egyelőre megmagyarázhatatlan okokból hirtelen ereszkedni kezdett, és nem válaszolt az irányítótoronynak, vészjelzést sem küldött. A gép fedélzetén 150 ember – 144 utas és 6 tagú személyzet – tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője.

A gépnek 72 német és 35 spanyol, három amerikai, továbbá két-két ausztráliai, argentínai, iráni és venezuelai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa volt. Az Airbus A320-as egyik fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhelyezett négy mikrofon által érzékelt hangokat és zajokat tárolja, kedd este találták meg a gép roncsaitól mintegy tíz kilométerre. Azonnal vizsgálni kezdték a felvett hanganyagot, de hivatalos tájékoztatást egyelőre nem adtak róla.


A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) csupán annyit közölt szerdán, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint a gép nem robbant fel a becsapódás előtt, és a jelek ellentmondanak annak a feltételezésnek is, miszerint kabinnyomás-csökkenés miatt zuhant le. A másik, a gép repülési adatait rögzítő fekete doboz külső burkolatát megtalálták, de a berendezést még nem.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....