szimulátor

A legjobb autós szimulátorok 2023-ban

2023.02.21.

Vannak autók, amiket a valóságban nem, de szimulátorban azért még boldogan vezethetünk. Ezért jó, hogy vannak nekünk az autós játékok, és szerencsére idén sem maradunk újak nélkül.

2022 legnagyobb autós játék dobása minden bizonnyal a Gran Turismo 7 volt. A komolyan vehető autós szimulátorok ősatyja, a Play Station játékkonzolok felfutásában nagy szerepet kapó játék következő részére érthető okokból mindenki nagyon várt, és a visszajelzések alapján nem is okozott csalódást. Befutott egy újabb Need for Speed is, az Unbound, de az anime grafikákkal tűzdelt játékmenet inkább megmosolyogtató, mint komolyan vehető. Aztán ott volt még a Grid Legends, vagy a WRC Generations – utóbbi szerencsére az utolsó WRC játék, amit a KT fejlesztett. Remélhetőleg a Codemasters hátterével már valamivel jobb irányíthatóságot kapunk a folytatásban.

Forza Motorsport (2023)

Azonban volt néhány nagyobb játékfejlesztő cég, akik csendben voltak tavaly. Ilyen például a Turn 10, akik bár számtalan frissítéssel ellátták a legfrissebb Forza Horizon 5-öt, de a Forza Motorsport 7 folytatása már sok éve várat magára. Egészen idáig, ugyanis 2023-ban végre megkapjuk a folytatást, és ígéretük szerint olyan tulajdonságokkal rendelkezik majd a szoftver, ami az egész piacon újításnak számít. A csapat valós körülmények között rögzítette a játékban szereplő autók hangját, a ray-tracingnek köszönhetően még valósághűbb lesz a grafika, és a fények játéka az autókon és a tárgyakon, a sérülések és karcolások pedig tényleg annak függvényében történnek, hogy mit és hol érintünk az autóval. Korábban már írtunk a játék különlegességéről részletesebben. Minden bizonnyal a szokásos szeptember-októberi időszakban végre befuthat a 2023-as Forza Motorsport.

Test Drive Unlimited - Solar Crown

Egy hatalmas név is visszatérhet idén az autós játékok körébe, ugyanis 2011 után először kapunk új Test Drive részt, ez pedig az Unlimited – Solar Crown lesz. Ahogy megszokhattuk, most is megkapjuk a Gumball 3000 és egyéb luxus ralik exkluzív világát, benne a legdrágább hiperautókkal, Hong Kong tűpontos térképével, amiben szabadon barangolhatunk, és mélyreható ház, karakter alakítási lehetőségekkel. Visszatérnek majd az autókereskedések, a működő indexek, ponyvatetők és lehúzható ablakok is. Sőt, ez lehet majd az első játék, ahol egy autó módválasztóját is használhatjuk majd. Tehát simán átrakhatjuk Ecoba vagy Sportba a Porsche 918 Spydert, ha úgy van kedvünk. Ahogy a korábbi részeknél, itt is 1:1 másolatot kapunk majd Hong Kongról. Tehát a legtöbb utca és nevezetesség tűpontos mását, amit korábban is elképesztően jól végzett a csapat. Csupán egy probléma van vele. Évek óta teaselik, és pontos bemutatási időpont továbbra sincs.

The Crew 3

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy 2023 nyarán befuthat a következő The Crew rész, ami annak idéjén a szerteágazó online csapatélménynek köszönhette hírnevét, illetve hatalmas Amerika térképének, amin több mint egy óráig tartott átautózni, és minden város egyediségét sikerült megőrizni. Egy állam viszont látványosan hiányzott eddig a térképről, ez pedig Hawaii, egészen idáig. A The Crew harmadik szériája ugyanis Hawaiira költözik, ahogy egykor a korábban említett Test Drive Unlimited széria első része is – mindez persze kevésbé meglepő, hiszen a The Crew fejlesztő csapat nagy része korábban a Test Drive-on dolgozott. Biztosak lehetünk benne, hogy továbbra is minden létező járművel hajthatunk majd, legyen az tereprali autó, jetski vagy éppen bemutató repülőgép.

Az első Codemasters WRC

Végül pedig érdemes várni, hogy mit hoz ki idén tavasszal a Codemasters az eddigi szörnyen irányítható WRC szériából. Ha van bajnokság, amelyik megérdemelne egy rendes szimulátort, az mindenképp a WRC. No, nem mintha a Codemasters akkorát csodát tett volna az F1-gyel például, de azért valamivel komolyabban vehető kezelhetőséget, és persze szebb grafikákat várhatunk. Abban is reménykedhetünk, hogy végre a valósághoz közelebb lesznek a gyorsasági szakaszok, és akár rendes pályákon is autózhatunk majd végre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....