háború

Lettország átadja Ukrajnának az ittas vezetőktől elkobzott autókat

2024.05.22.

Lettország szolidaritás jeléül átad Ukrajnának kéttucatnyi különböző márkájú autót, amelyek tulajdonosai az alkohol olyan mértékű befolyása alatt álltak, hogy a hatályos törvények szerint gépkocsielkobzással büntetendők. 

A lett kormány a minap hozta meg erről a döntést, és a konfiskált autók hamarosan meg is érkeznek Ukrajnába.

A járműveket a Harkivban állomásozó katonai parancsnokság tisztjei, a nemzeti gárda egységei, egy orvosi rendelőintézet, illetve három település önkormányzatának dolgozói fogják használni. Vagyis az elkobzott járművekből egyaránt kapnak polgári intézmények és a katonai egységek.

Az Ukrajnába érkező autók teljes piaci értékét 87 361 euróra becsülik. 

Az orosz-ukrán háborúban a rigai kormány Kijev egyik legaktívabb támogatója. Lettország nemcsak fegyvereket és hadfelszereléseket szállít Ukrajnának, hanem olyan járműveket is, amelyekre nagy szükség van az ukrán fegyveres erőknek és az orosz megszállás által érintett régióknak.

A lett parlament, a Saeima a tavalyi év végén fogadott el törvény, amely arra kötelezte az Oroszországban bejegyzett autók tulajdonosait, hogy három hónapon belül regisztrálják járműveiket Lettországban, ellenkező esetben elkobozzák tőlük az autókat, és még drákói pénzbüntetést is kell fizetniük. A törvény az idén február közepén lépett hatályba, és ettől a pillanattól fogva azokat az orosz autókat is konfiskálják, amelyek egy napnál tovább tartózkodnak a balti köztársaság területén. Hírek szerint a lett hatóságok ezeket az autókat is átadják Ukrajnának.

A lett szankciók összefüggésben állnak a brüsszeli büntetőintézkedésekkel, amelyeket Ukrajna megtámadása miatt vezettek be több szakaszban Oroszország ellen, de a rigai törvénymódosítások szigorban túlmennek az uniós szankciókon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.28
Múlt héten az autópálya gödöllői szakaszán rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera a döbbenetes....
2026.04.28
A kisautó és a kis SUV modelleket nem váltja fel közvetlenül az Audi, mivel inkább a nagyobb....
2026.04.28
Ma már nem az a hír, ha valamit villanyosítanak, hanem pont az, ha valaki a megfizethetőség....
2026.04.27
Plátói szerelmek és elérhető árú autók, melyekbe bele sem ülhetsz, de vágysz rájuk. ..
2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....