Lexus

A Lexus RCF GT3 történelmi győzelme

2018.05.14.

A 3GT csapat pilótái, Dominik Baumann és Kyle Marcelli mindvégig az élen autózva első helyen értek célba a 14. rajtszámú Lexus RC F GT3 -as versenygéppel a Mid-Ohio Sports Car versenypályán, megszerezve ezzel az első győzelmet a RC F GT3 számára az IMSA WeatherTech SportsCar bajnokság GTD osztályában.

- Nagyon büszkék vagyunk a 3GT Racing csapatra, a TRD részlegre (Toyota Racing Development) és a 3GT Racing négy pilótájára – fogalmaz a diadal kapcsán Jeff Bracken, a Lexus Divizió csoportszintű alelnöke és vezérigazgatója. „Bár két pilótánk nyert ma versenyt az RC F GT3-assal – Dominik (Baumann) és Kyle (Marcelli) –, valójában mind a négy pilótánk, köztük Jack (Hawksworth) és David (Heinemeier Hansson) együtt vívta ki azt a pozíciót, ami lehetővé tette számunkra, hogy már a második idényünk harmadik versenyén győzhessünk. Szerintem ez hatalmas eredmény!”

Ez a történelmi diadal egyben az első észak-amerikai győzelem az RC F GT3 számára, mióta az autó a 2017-es idény elején megjelent az IMSA sorozat versenyein, illetve a 3GT Racing legjobb eredménye is a korábbi ötödik helyezésük óta.

- Szóhoz sem tudunk jutni - fűzi hozzá a Lexus motorsport-menedzsere, Mark Egger. „Sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy a RC F GT3 fejlesztésével töltött másfél év után minden a helyére került, és meglett első GTD-győzelmünk, dacára a tavaly átélt kudarcoknak. A 3GT Racing fantasztikus munkát végzett, remek programot rakott össze, és minden jól alakult ezen a hétvégén, így nagyon örülünk, hogy megszereztük első győzelmünket a RC F GT3-assal.”

A 3GT Racing RC F GT3-asai az összes körben vezettek a saját géposztályukban a 13 kanyarból álló, 2,258 mérföldes ohiói pályán – méghozzá úgy, hogy az utolsó 73 körben Baumann diktálta az iramot a GTD teljes mezőnye számára. Marcelli a második helyről rajtolt a 14. rajtszámú Lexusban, és tartotta a lépést csapattársa, a mezőny élén haladó Jack Hawksworth mögött, mielőtt átadta a kormányt Baumannak a sprintverseny utolsó két szakaszára.

A 25 éves osztrák a késői rohamokat visszaverve megtartotta helyét az élen, így elsőként ért célba az RC F GT3-assal, megszerezve a győzelmet a GTD osztály első Mid-Ohio futamán. Az első 43 körben Hawksworth haladt a mezőny élén a 15-ös Lexusban, miután szombaton megszerezte a pole pozíciót. Vasárnap pilótatársával, David Heinemeier Hanssonnal negyedik helyen futottak be a két óra negyven perces verseny végén. Hawksworth érte el a leggyorsabb GTD-köridőt (1:20.536), a második legjobb időt (1:20.758) pedig Marcelli futotta a 14. számú RC F GT3-assal.

A Lexus és a 3GT Racing legközelebb június 2-án, szombaton áll rajthoz a detroiti Belle Isle Park versenypályán.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....