Lexus

A Lexusnál beköszönt a sporthibridek kora

2018.11.15.

Környezettudatosságát megőrizve dinamikusabb fokozatba kapcsol a Lexus: a következő évtizedben minden eddiginél sportosabb modellekkel rukkolnak elő – egytől egyig hibrid hajtással.

Egyetlen prémium márkánál sem olyan magas fokú a hibrid modellek részaránya, mint a Lexusnál: az év első félévében a Nyugat- és Közép-Európában eladott modellek 95 százalékát öntöltő hibrid hajtáslánccal rendelték meg az ügyfelek. A Lexus minden más márkánál többet tett a prémium szegmensben a hibrid technológia elfogadtatásáért, most pedig a jelek szerint elérkezettnek látja az időt, hogy a tétet emelve ismét forradalmasítsa a piacot.

„A Lexus és a hibrid kapcsán mindenkinek az üzemanyag-takarékosság jut eszébe. A jövőben azonban szeretnénk tartalmasabbá tenni ezt a szinergiát, mind nagyobb hangsúlyt fektetve a hibrid technológiával megvalósítható sportosságra” – jelezte a márka lépésváltásának irányát Chika Kako, az UX projekt főmérnöke. „Szeretnénk kiaknázni a technológiából adódó teljesítményt, menetdinamikai előnyöket. Konkrétumokról természetesen nem beszélhetünk, a szándék azonban egyértelmű. A hibrid villanymotor megfelelő hangolásával teljesen megváltoztathatjuk az autó dinamikáját. Jelenleg ennek az optimális módjait tanulmányozzuk.”

Nem véletlen, hogy éppen az UX-ért felelős műszaki szakember beszélt ezekről a tervekről: a kompakt szabadidőjármű hangvételében és dizájnjában már most is ezt a megcélzott sportosságot közvetíti. Ez azonban csak a kezdet, Chika Kako a közelmúltban is megerősítette, hogy megfelelő kereslet esetén nincs elméleti akadálya egy különösen sportos verzió, az UX F megépítésének. „Ha azok az ügyfelek, akik rajonganak az UX-ért, valós érdeklődést mutatnak egy kifejezetten dinamikus verzió iránt, akkor magától értetődő módon komolyan meg kell fontolnunk ennek a lehetőségét.”

Ha tehát egyáltalán megvalósul, az UX F minden bizonnyal hibrid hajtásláncot kap. Ezzel azonban nem érne véget a történet, hiszen a TNGA platformból építkező, moduláris padlólemezeken belül könnyedén mozgatható lenne a nagyteljesítményű hibrid rendszer, így több modell is megkaphatja ugyanazt a hajtásláncot – természetesen egyedi adottságaihoz és a célcsoport igényeihez hangolva.

Chika Kako

„Folyamatosan fejlődik az elektromos meghajtás, és ezen belül meg kell találnunk azt az irányt, amelyik a leginkább megfelel a Lexus egyéniségének. Ha minden piaci szereplő ugyanarra mozdul el, elveszítik karakterüket. A villamosítás fantasztikus lehetőségeket teremt, ideális helyzetben vagyunk ahhoz, hogy feltérképezzük a benne rejlő potenciált” – tette hozzá Chika Kako.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....