mobilitás

A logisztikában tartanak a digitalizációtól

2017.02.02.

Versenyhelyzet, környezetvédelmi követelmények, digitális technológiák, új iparági szereplők, hiány a képzett sofőrökből – a logisztikai cégek nem szűkölködnek kihívásokban, ahogy arra a Continental 2016-os Mobilitás Tanulmánya is rávilágít.

A kutatás során az iparág szakemberei egyöntetűen elismerik az innovatív szoftveres megoldások szükségességét és hozzáadott értékét. Ugyanakkor nagy kihívást látnak az egységes hálózati lefedettség biztosításában, az adatok megosztásában, az intelligens adatkapcsolás, a valós idejű adatközlés, valamint az adatvédelem tekintetében. A megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy a szolgáltatóknak fontos lenne egységes, megfelelő szabványokat nyújtaniuk, amelyek teljesen függetlenek a gyártótól.

„Semlegességre és univerzális felhasználhatóságra van szükségünk. Ez azt jelenti, hogy nyitottnak kell maradni az egyéb gyártók irányába is” – mondta el egy logisztikai szakember, akit a tanulmány idéz. A legfőbb kritikai észrevétel az volt, hogy jelenleg túl sok eltérő megoldás és rendszer van a piacon, amely már nehezen tekinthető át, és csak rontja a helyzetet. „Számunkra ez azzal jár, hogy saját magunknak kell a beállításokat elvégezni, és megtalálni minden egyes ügyfél számára a megfelelő szoftveres megoldást. Csúfos kudarcot vallott az a kísérlet, melynek során megpróbálták egységesíteni a szállítási menedzsment szoftverek sokaságát” – nyilatkozta egy másik szakember.

„A jelenlegi járművek olyanok, mint egy istállóajtó”

A meginterjúvolt logisztikai szakemberek 82%-a szerint a másik jelentős kihívást az Európai Unió 2030-ra kitűzött ambiciózus éghajlat-politikai célkitűzései és az ehhez kapcsolódó környezetvédelmi specifikációk folyamatos szigorítása jelenti. „Én nem rendelkezem semmiféle elektronikus mobilitási rendszerrel. Ez csak az átalakított járművekben érhető el. Az elektronikus mobilitásnak sokkal több értelme van a teherautók szegmensében, mint a személyautók esetében” – mondta el egy szakember a tanulmányban. „Aerodinamikailag a jelenlegi járművek olyanok, mint az istállóajtó. Miért nem tudnak a teherautók is egy első orrkúpot vagy spoilert ’növeszteni’, amint felérnek az autópályára? A visszapillantó tükröket pedig kamerákkal kellene helyettesíteni” – véli egy másik szakember.

A sofőröket viszont nem érdekli az innováció

Ugyanakkor a hivatásos sofőrök nem igazán nyitottak az innovációk felé. A felmérés szerint a szoftverek és a rendszerbe-kapcsolás témája nem különösebben érdekli a sofőröket szakmai szempontból. A sofőrök 23%-a nyilatkozott úgy, hogy járműve rendszerbe kapcsolódásának számára nincs meghatározó szerepe. Emellett 40%-uk az automatizált vezetést teljesen jelentéktelennek véli az iparág jövőjét tekintve, ez 41%-ra emelkedik az önvezető konvojok kapcsán.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az egész iparág a kapacitása határán dolgozik, mivel rendkívül erős a verseny, és a szereplőknek alig vannak forrásaik az innovációkra. A szakemberek szerint a helyzet a kis és közepes méretű szállítmányozási cégek esetében a legrosszabb, hiszen az innovációknak egy-két éven belül meg is kell térülniük, ha helyt akarnak állni a versenyben.

Lassan világszerte nehéz sofőrt találni

Vannak még további kihívások is: nehéz jól képzett sofőröket találni, erős versengés folyik az EU középső és keleti országaiban is. (A sofőrök iránti versengés fokozódását a megkérdezett német logisztikai szakemberek 91%-a megerősítette.) „Ma már könnyebb ügyvédet találni, mint sofőrt” – mondta az egyik megkérdezett. Kínában a válaszadók 74%-a tapasztalt fokozódó kihívást a sofőrök kérdésében.

Az iparágban általános aggodalom, hogy még ennél is nagyobb versenyhelyzetet tartogat számukra a jövő (84% vélekedik így). Ezzel ellentétben csupán 27% tekinti jelentős kihívásnak azt, hogy az új szereplők, például online kiskereskedők, felforgatnák a logisztikai piacot. „Már most is végtelen a versenytársak száma Németországban és az egyéb piacokon. Szükség van megkülönböztetésre, a sofőrök és a járművek jelentős hozzáadott értékkel rendelkeznek, ezek a magas színvonalú szolgáltatások megkülönböztető jelei” – magyarázza az egyik flottamenedzser a szemléletét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....