járműsport

Lukács Tamás pontszerző helyen végzett mindkét futamon a hétvégi Northern Talent Cup sorozatban

2025.06.23.

A Road To MotoGP program egyik legjelentősebb versenysorozatának a Northern Talent Cup idei harmadik versenyhétvégéjére a csehországi Most-ban került sor.

 

A két verseny csakúgy, mint az előző az IDM futamaival egyidőben szerepelt a naptárban.

Csütörtöki pályabejárás és eligazítások után a szabadedzésekre pénteken került sor.

A szombati első versenyen Tomi a 10 helyről indulva a második kanyarban félre váltott, és visszacsúszott a 17.helyre. A verseny során azonban egyre jobb köridőket ment, és folyamatosan hagyta maga mögött a többi versenyzőt, míg végül a 9.helyen intette le a kockás zászló.

A versenyt a német Fynn Kratochwil nyerte a szintén német Thias Wenzel és Robin Siegert előtt.

A vasárnapi időmérőt egy baleset miatt, idő előtt leintették, elvéve Tomitól a javítási lehetőséget, így a szombati eredményhez képest egy hellyel hátrébb várhatta a rajtot.

A második verseny rajtja nem a tervnek megfelelően sikerült, így a Lukas Pesek Team fiatal pilótája a 13. helyről kezdte meg második kört.

Tomi tempója azonban folyamatosan javult, és szinte körről körre jobb időket motorozott, folyamatosan javítva ezzel a pozícióját.

Az utolsó kört már a 7.helyen kezdte, és a vége előtt nem sokkal egy bravúros előzéssel a 6. helyen ért célba.

A vasárnapi versenyt szinte ugyanazok a német versenyzők uralták, és a pódium is ugyanazt a képet mutatta, mint szombaton.

A bajnokságban Tomi 31 ponttal jelenleg a 11. helyen áll.

A következő verseny július 11-13-i hétvégén Sachenringben lesz, amikor a MotoGP betétfutamaiként szurkolhatunk ismét a Norhtern Talent Cup egyetlen magyar versenyzőjének.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....