kgfb

Mabisz: március 1-jén éjfélig kell rendezni a kgfb díjakat

2019.02.25.

Március 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz azoknak, akik január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.

Mivel a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátuma, évről évre gyengül az év végi kötelező kampány intenzitása. A tavaly novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kgfb szerződés szűnt meg, szemben a 2018 január elsejével megszűnt 160 ezerrel. A társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer új szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer a személyautóval rendelkező magánszemély, tavaly még 100 ezren voltak – ismertették.

A segédmotoros kerékpárok nélkül számított és kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű állomány már túllépte az 5 milliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden negyedik autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordult az év végén a Mabisz adatai szerint.

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek - ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Ha addig az időpontig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy a szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie az ügyfélnek, az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie. A fedezetlenségi díj személygépkocsik esetében, 2019-ben - a gépjárművek teljesítményétől függően - 460-1030 forint naponta - áll a közleményben.

Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra - tették hozzá.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....