MABISZ

Mabisz: a távolsági ügyintézést segíti az e-kárbejelentő

2020.04.10.

Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szövetség közleményében felidézte, hogy az e-kárbejelentő tavaly január óta teszi lehetővé a személyi sérüléssel nem járó gépjárműbalesetek digitális bejelentését, akár már a helyszínről is, megtartva az 1-2 méteres távolságot a balesetben résztvevők között.

Az applikáció a hagyományos papír alapú "kék-sárga" baleseti kárbejelentő alternatívája, amely az ekar.hu oldalról, valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen, a baleset helyszínén is letölthető.

A Mabisz tájékoztatása szerint eddig 272 ezren töltötték le, és március végéig csaknem 8800-an használták is. A havi 550-800 online bejelentés közötti átlag az elmúlt hónapban érzékelhetően lecsökkent gépjárműforgalom és kevesebb baleset ellenére sem esett vissza.

Az online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak, mint a papír alapú baleseti kárbejelentő. Az alkalmazás szerkesztőmodulja segítségével a felhasználók egyszerűen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a lokáció GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele is hozzájárul a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

Megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül, ezek a lépések azt szolgálják, hogy bővítsék a bejelenthető káresetek típusát és csökkentsék az átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt - hívta fel a figyelmet a Mabisz.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....