Aston Martin

Magyar gokartos az Aston Martin Forma-1-es csapatának akadémiáján

2026.04.09.

Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló versenyzőakadémiájának.

A brit istálló, valamint a fiatal gokartos menedzsmentje csütörtök délelőtt közleményben számolt be a megállapodásról. A szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző 13 éves tehetség az első magyar, aki már gokartosként csatlakozott egy F1-es csapat akadémiájához.

"Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin akadémiájának tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből" - idézte a közlemény Nagy Rolandot, aki a tavalyi évhez hasonlóan az idén is indul OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is.

"Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül" – mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója.

Fotók: EGM Athletes

A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso gokartcsapatával, a DPK Racinggel, a spanyol versenyző nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket.

Nagy Roland az év elején szerződött a DPK Racinghez, majd Alonso menedzsmentje, az A14 karolta fel és segíti a sportszakmai pályafutását.

Fotó: Aston Martin Aramco Formula One Team

"Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1-es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint a cégünkhöz tartozó összes többi pilóta. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében" – kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment.

Rolandról korábban már töbször írtunk, ezeket itt és itt olvashatja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....