Autós Nagykoalíció

Magyarok a világ járműgyártásában a köztévén

2017.03.01.

A köztelevízió Ma reggel című műsorának vendége volt szerdán Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki elmondta, a magyar mérnökök nagyon szorgalmasak és rendre eljutnak a világ tetejéig.

Tizenkettedik alkalommal nyitja meg kapuit március 24-én Magyarország legnagyobb autós és tuning rendezvénye, az AutoMobil & Tunig Show, s ennek kiemelt rendezvénye az immár 5. alkalommal jelentkező „Magyarok a világ járműgyártásában” tematikus kiállítás. Erről beszélt az elnök, a célokról, s hogy bemutatják a hazai autógyártás múltját, jelenét és jövőjét, felidézve a hazai mérnökök és feltalálók korszakalkotó járműveit.

A képre kattintva videó indul.

– Ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejéig – mottó jegyében sikeres magyar mérnökök életútját mutatja be a rendezvény, a szervezőknek volt miből válogatni. És közülük sokat meg is mutatnak délután 1 órától a Hungexpo színpadán.

Galamb József, a Ford legendás tervezője természetesen nem lesz ott, de munkássága nagy súlyt kap, s azt is megtudja a nagyérdemű, hogy traktort is tervezett a Makóról elszármazott mérnök. Fontos, hogy a múlt megmutatásával a fiatalok is kedvet kapjanak az autós jövőhöz, mert Magyarországon az most nagyon jó pályaválasztási irány. A jövőről szólnak a legmodernebb diagnosztikai műszerek is, ezek szintén láthatók lesznek a kiállításon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....