útépítés

Májusban elkezdik az M0-s bővítését az M1-es és az M7-es között

2014.04.12.

A bal pálya kiépítésével kétszer három sávossá bővítik az M0-s autóút M1-es és M7-es autópálya közti 2,7 kilométeres szakaszát, a munka májusban kezdődik, és 2015 őszére fejeződik be.

A tavaly befejeződött korszerűsítés során az M0 autóút az M7-es és az M5-ös autópálya között, több mint 27 kilométeren mindkét irányban három-három forgalmi sávossá vált, egy-egy leállósávval kiegészítve. A bővítés véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak, és a balesetek is számottevően csökkentek - olvasható a közleményben.

A bővítés az M1-es és az M7-es autópálya között elmaradt. Ennek az az oka, hogy ezt a munkát a Tópark projekt beruházója vállalta. A válság miatt azonban leállt a beruházás, így elmaradt az autópálya szélesítése is. Ezt pótolja most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.. 

A közlemény szerint a meglévő 2x2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével 2x3 sávot és egy leálló sávot alakít ki a társaság. A beruházás 2015 őszére fejeződik be, ekkortól az M3-as és Győr irányába is három forgalmi sávot és egy leálló sávot használhatnak az autósok. A projekt keretében a bal pálya befejezését követően a jobb pályát is újraaszfaltozzák.

A projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával valósul meg. A kivitelezésre kiírt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, a pályázók közül a legalacsonyabb árat adó Betonútépítő Zrt. végzi el a munkát, nettó 6 milliárd 74 millió forintért.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..