Jeep Wrangler

Már csak plug-in hibridként lesz elérhető a Jeep Wrangler

2022.02.02.

Azonban aggodalomra semmi ok, a zárható differenciálzár és a legendás tereptudás állítólag nem látja kárát a villanyosításnak

Ezt a napot is megéltük. 2022-től már csak plug-in hibridként, a megszokott 4xe modellnévvel árulják majd a Jeep utolsó valódi terepjáróját Európában. Jövőre ugyanis apró faceliften esik át a Wrangler, és ezzel meg is ragadták az alkalmat a hagyományos hajtásláncok kivezetésére. 2020 szeptemberében mutatkozott be az ikonikus terepjáró első villanyosított változata, ami egy 2,0 literes négyhengeres motort és két villanymotort egyesít egy 8-fokozatú automataváltóval párosítva. Ezek most változatlanok maradnak, ahogy a 17 kWh-s akkumulátor is megmarad a hátsó ülések alatt.

Annyi biztos, hogy a 375 lóerős rendszerteljesítményre nem lehet majd panasz, ahogy az 50 kilométeres villanyos hatótáv is megfelel a kor követelményeinek. Ami viszont ezeknél is fontosabb egy terepjárónál, hogy továbbra is lesz tengelyenkénti elektronikus diffi zár, és Trac-Lok sperr. Mostantól a szélvédőket is kevésbé kell félteni, mert opciós lesz a karcolások ellen háromszor hatékonyabb Gorilla Glass szélvédő a Sahara változaton, míg a Rubiconon felár nélkül jár majd. Elérhető lesz továbbá a B-oszlopig érő puhatető, vagy a három színűre fényezett tető is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....