NASA

Már félúton jár a Mars felé a NASA új marsjárója

2020.10.29.

A NASA keddi közlése szerint már 235 millió kilométert tett meg a Perseverance a júliusi kilövése óta, és még ugyanennyit fog megtenni.

A jármű a tervek szerint február 18-án elérkezik a Mars légkörébe. "Bár úgy gondolom, nem lesz egyszerű, különösen úgy, hogy legtöbbünk otthonról dolgozik, azért hatalmas mérföldkőről van szó" - mondta Julie Kangas, a NASA irányítója.

A szakértő hozzátette, hogy bár a Marshoz való eljutáshoz szükséges távolság felét tette meg, a marsjáró légvonalban nem félúton van a két világ között: a Föld 42,7 millió kilométerre van "mögötte", míg a Mars 17,9 millió kilométerre van "előtte".

Jelenleg a Perseverance és a Föld közötti jelátvitelhez 2 perc 22 másodpercnyi időre van szükség, a landoláskor 11,5 perc lesz a jel útja a marsjáró és a földi irányítás között - olvasható a NASA honlapján.

Az új generációs robot marsjáró egy kisebb autó méretű, arra tervezték, hogy ősi mikrobiális élet jelei után kutasson a vörös bolygón, tanulmányozza klímáját és földrajzát, kőzet- és talajmintákat gyűjtsön és utat nyisson a bolygó felfedezése előtt az emberek számára.

Az 1040 kilogrammos marsjáró a Jezero nevű 250 méter mély kráter alján fog landolni, amely 3,5 milliárd évvel ezelőtt még tóként hullámzott a bolygó felszínén. A robot egy teljes marsi évet - 687 földi napot - fog eltölteni a Marson.

A Perseverance kíséretében az Ingenuity nevű kísérleti Mars-helikopter is a bolygóra érkezik, amely tesztrepüléseket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 2 kilogramm súlyú helikopter túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni levegőből végzett vizsgálatokkal.

Az Ingenuity lehet az első eszköz, amely idegen bolygón repül. A tervek szerint a NASA 2024-re asztronautákkal érkezik a Marsra, megkezdve az első emberi legénységgel operáló missziót a vörös bolygón.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....