Kétéltűek

Már ilyen is van - kétéltű elektromos tricikli fekhellyel, két főre

2020.08.03.

A Zeltini Z-Triton az egyike azoknak a modelleknek, amelyek jelzik, milyen irányba indulhat el a pedállal hajtott, elektromos rásegítős közlekedési eszközök fejlődése. Ez a jármű ugyanis jóval túlmutat azon, amit az ember a kerékpár vagy a tricikli fogalma alatt értett idáig. A Zeltini Z-Triton ugyanis pedállal hajtott jármű, lakósátor és vízi jármű is egyben – írja a legnépszerűbb olasz napilap, a Corriere della Sera autós rovata. 

A fenntartható fejlődés iránti igény immár a mindennapok része lett. Ennek megjelenési formái a legnagyobb változatosságot mutatják. Jó példa erre a közlekedés világa, ahol a fejlődés robbanásszerű és mindenre kiterjedő. A szabadidő ésszerű felhasználásra számtalan – olykor extravagáns - ötlet születetik nap mint nap. Az egyik ilyen Litvániából származik és a kompakt megoldások kedvelői számára jelenthet alternatívát.

A Zeltini Z-Tritonról van szó, amely alapjában egy elektromos tricikli, de ez az elnevezés túlságosan leegyszerűsítő lenne ebben az esetben. Az elektromos rásegítő pedálos eszköz ugyanis kicsit sátor, kicsit hajó is egyben. Örömét lelik benne a kerékpározás szerelmesei, a vízpartok hobbi-hajósai és a kempingezni vágyók is. Egy biztos: nincs híján az eredetiségnek.

A tricikli vázra szerelt felépítmény üvegszálból készült. Felhajtóereje folytán fennmarad a vízen, vagyis egyfajta kétéltű, úszó sátor. Elegendő hely van benne ahhoz, hogy két ember fekve is elférjen benne. Noha a Zeltini Z-Tritont nem arra tervezték, hogy hosszú vízi túrákat tegyenek vele, egy tóparti hétvégéhez tökéletes eszköz.

A „Ház, hajó, tricikli” két 250 wattos villanymotorral rendelkezik, ami elegendő rásegítő erőt garantál mind a pedálozáshoz, mind pedig a vízen való haladáshoz. A jármű hossza 3,6 méter; szélessége 1,2 méter; magassága 1,55 méter. A hátsó kerekek átmérője 20 hüvelyk, az első keréké 36 hüvelyk.

Az eszköz gyártója, a litván Zeltini cég azzal számol, hogy a hármas hasznosítású közlekedési eszközt házilag összeszerelhető egységcsomagban is piacra dobja majd. Az ára 7-9 ezer euró (2,5-3 millió forint) körül mozog majd, felszereltségtől függően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....