biztosítás

Már összehasonlíthatók a legújabb kgfb-díjak a MABISZ Díjnavigátorán

2018.11.13.

Az összes piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza a MABISZ Díjnavigátora, amelyen a január elsejei évfordulós kgfb-szerződések érintettjei már kiválaszthatják a számukra legkedvezőbb díjat. A szövetség fogyasztóvédelmi célokat szolgáló eszköze, amely a mabisz.hu oldalon található, üzleti érdekektől mentes, a biztosítók pedig a díjak helyességét előzetesen jóváhagyták – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A 13 piaci szereplő mindegyike új kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) díjat alkalmaz a jövő év elejétől. A kgfb-díjak mellett eddig a díjbekérőkben külön tételként szerepelt a 30 százalékos baleseti adó, ami január 1-től megszűnik. A helyébe lépő biztosítási adó már a kgfb-díj része lesz. Önmagában ez az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit, miközben a társaságok, saját üzleti stratégiáikkal összhangban, továbbra is sok, közel százféle kedvezményt alkalmaznak a díjak kialakításánál. A kedvezményrendszerekben kisebb változtatások idén is fellelhetők a korábbról már ismert kedvezménytípusok körében. Mindezek jól nyomon követhetőek és összehasonlíthatóak a MABISZ 2010 óta működő Díjnavigátorán, amely tegnap délután óta a legfrissebb, ellenőrzött adatokkal áll az ügyfelek rendelkezésére a mabisz.hu oldalon.

A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak a családosok, a kiskorú gyermeket nevelők. Kedvezményt biztosít az e-kommunikáció választása, ha a gépjármű-tulajdonos a korábbi, papír alapú kapcsolattartás helyett az e-mailen, Interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben. Több biztosítónál kedvezményben részesülnek azok, akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni. Kedvezményes díjat kaphatnak az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben. Továbbra is fellehető a díjkedvezmények körében a nyugdíjas-kedvezmény, a közszolgálati dolgozók, illetve az egyházi alkalmazottak kedvezménye. A partnerkedvezményeket széles körben alkalmazzák a társaságok azok számára, akik valamely meghatározott szervezet tagjai, illetve pénzintézet ügyfelei, vagy azok számára, akik más típusú biztosítással is rendelkeznek az adott cégnél. Széles körben alkalmazzák az úgynevezett együttkötési kedvezményt is, amelyhez akkor juthatunk hozzá, ha valamilyen más biztosítást is kötünk a kgfb-szerződéssel egy időben egyazon biztosítónál.

Jelenleg az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 5,11 millió gépjármű 26,5 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordul az év végén a MABISZ adatai szerint.

A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló. Azoknak a járműtulajdonosoknak, illetve üzembentartóknak, akik úgy döntenek, hogy biztosításukat valamely más társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezt követően december 31-éig még egy hónap áll rendelkezésükre arra, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésüket megkössék. Nekik és mindazoknak, akiknek a kgfb-szerződése január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz.

A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....