Helikopterek

Már tesztelik a Mars-helikoptert

2019.03.31.

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a NASA pasadeniai bolygókutató intézetében (JPL). – írta az MTI.

Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első, mintegy 90 másodpercig tartó tesztrepüléseket – olvasható a NASA honlapján. A tesztrepülések többségének célja, hogy demonstrálják, miként lesz képes működni a Marson, hogyan működik a vörös bolygón uralkodó hőmérsékletek közepette. Képes-e a helikopter túlélni a marsi hideget és működőképes maradni, amikor éjszakánként akár mínusz 90 Celsius-fokra süllyedhet a hőmérséklet.

Fotó: NASA

"Az első marsi repülésre készülve mintegy 75 percet repültünk egy helikoptermodellel, amely igen hasonló volt a mi helikopterünkhöz. A marsi repülésre szánt helikopterrel végzett minapi teszt volt azonban a valódi durranás. Látnunk kellett, hogy megfelelően működik-e" – idézte MiMi Aungot, a Mars Helicopter-program pasadenai projektmenedzserét a NASA közleménye.

A Földön mindennapos helikopterrel repülni, de teljesen más a több százmillió kilométerre lévő Mars légkörében. "A marsi légkör sűrűsége csak egy százaléka a Föld légkörének" – magyarázta Aung. Hogy tesztrepüléseiket hasonló körülmények között végezzék a tudósok a JPL űrszimilátorát, egy 7,62 méter széles vákuumkamrát használtak, amelyet szén-dioxiddal, a vörös bolygó légkörének fő alkotóelemével töltöttek meg.

"A helikopter működtetése igen ritka légkörben csak az egyik kihívás. El kellett vennünk a Föld gravitációjának kétharmadát is, mivel a Mars gravitációja jóval gyengébb" – mondta Teddy Tzanetos, a helikopter tesztrepüléseinek vezetője.

A helikoptert 2020 júliusában tervezik a marsjáróval útnak indítani egy Atlas V hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralról . A tervek szerint 2021 februárjában fognak megérkezni a vörös bolygóra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....
2026.05.17
A FIAT továbbfejleszti legikonikusabb modelljét az új 500 Dolcevita Különleges Kiadás bevezetésével....
2026.05.17
A Type 135-öt eredetileg az Emira elektromos változataként tervezték. ..
2026.05.17
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Gazdag család csemetéje. ..
2026.05.17
 Két 911-es, egy vulkán és 6721 méter tengerszint feletti magasság: A két expedíciós jármű, az "....
2026.05.17
A Volkswagen történetének egyik legsikeresebb modelljének teljesen elektromos kivitele is....
2026.05.17
A négyszeres Forma-1-es világbajnok csapata egy váratlan hiba miatt, az első helyről búcsúzott a....
2026.05.17
Egymásnak ütközött két személygépkocsi és egy kisbusz az M1-es autópályán, Győr felé, a Herceghalom....
2026.05.17
Heves esőzések idején megnő az esélye a vízen futásnak, amikor az autó gumiabroncsai felúsznak a....
2026.05.17
A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában,....