taxis tevékenység

Maradhat Londonban az Uber

2020.09.29.

Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg – írta az MTI.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly novemberben közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek. A vállalat azonban fellebbezett, és ennek elbírálásáig folytathatta londoni működését.

A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága hétfőn ismertetett végzésében közölte: jóllehet az Uber múltbeli üzleti tevékenységét "visszásságok és szabálysértések jellemzik", a vállalat azonban folyamatosan javítja működésének körülményeit, és immár megfelel a londoni taxiszolgáltatás feltételrendszerének. Az eljáró bíró mindazonáltal csak 18 hónapra rendelte el az Uber szolgáltatási engedélyének visszaadását, bár a vállalat öt évre kérte az újabb működési engedélyt.

A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..