gyászjelentés

Meghalt a legendás autóversenyző, Cserkuti József

2023.04.13.

75 éves korában elhunyt a magyar autósport kiemelkedő figurája, Cserkuti József.

A hírt Szujó Zoltán jelentette be Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Facebook-oldalán. Mint írta, Cserkuti halálával „pótolhatatlan veszteség érte a magyar autósportot”.

Káprázatosan tehetséges hegyimenő, kiváló túraautó-versenyző, később nagyszerű csapatfőnök volt. Aktív szerepe volt az Astra kupa létrehozásában, amely márkakupában rengetegen ismerkedhettek meg az autóversenyzéssel és indíthatták el pályafutásukat. Öcsi! Száguldj most már odafönn, az égi pályák szerpentinjein, naná, hogy BMW-vel! Nyugodj békében!

– olvasható az MNASZ bejegyzésében.

A Cserkúti-család vérében volt a motorsport, de veszélyessége miatt Öcsi inkább az autót választotta, navigátor lett az négykerékre váltó bátyja mellett és Cserkúti Lászlóval 1967-ben NSU-val indultak a Taurus Rallye-n. Több túragyőzelem után Cserkúti József is pilóta lett, 1971-ben egy németországi versenyen az 1000 köbcentiméteresnél kisebb farmotoros NSU-val abszolút negyedik lett az ötven autós mezőnyben.

Cserkúti József és László az NSU versenyautóval az 1975-ös BNV-n Fotó: Bojár Sándor/Fortepan

A 27-szeres magyar bajnok Cserkúti József Hegyi Európa-bajnoki ezüstéremig vitte, neve nem csak versenyzőként volt ismert, mert bátyjával kiváló autóépítő és szerelő műhelyt működtetett a ferencvárosi Vágóhíd utcában, ahol csővázas könnyű spiderje is készült, ám a következő évben úgy változtatták meg a magyarországi szabályokat, hogy itthon nem lehetett vele versenyezni. Maradt a külföld.

A BMW magyarországi képviseletét 1971-től ellátó InterAG támogatásával 1978-tól 320-assal, majd 635 CSi-vel és több M3-assal versenyzett.

Öcsi és legendás BMW-je az 1986-os BBK futamon, a Hungaroringen   Fotó: Boros Jenő 

Cserkúti 1979-ben a hegyi EB-n hatodik lett, majd egyre feljebb lépve 1982-ben ezüstérmet szerzett. Tizenöt éven át szezononként 10-12 nemzetközi versenyen indult Cserkúti József, ráadásul saját építésű autóval.

A hegyi versenyzés mellett a pálya gyorsasági, Monzában egyéni abszolút negyedik, csapatban második hely. A kiváló autókat építő Cserkúti József 1995-ben hagyta abba a versenyzést, de már előtte is segített az utánpótlás nevelésében. 1994-ben Dancsó Pállal közösen indították az Opel Astra Kupát, melynek autóit a szentgotthárdi gyárban alakították versenyváltozattá Cserkúti Öcsi iránymutatásával.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....