kamion eb

Megint óriásit ment Kiss Norbert a kamion EB-n – mutatjuk, hogy "varázsolt" a pályán!

2023.06.26.

Folytatódott a lengyelországi Poznanban a 2023-as kamion Európa-bajnokság versenyhétvégéje. A Révész Racing négyszeres Európa-bajnoka, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati győzelem után vasárnap is a leggyorsabb volt.

Az időmérőn most sem tudták megszorongatni, az idei idényben eddig mindig a magyar pilóta szerezte meg az első rajtkockát, és ez a sorozat Poznanban sem szakadt meg! 1:56.606-os idejével bebiztosította magának az első rajtkockát.

– Már a bemelegítés során is a leggyorsabbak voltunk, majd az időmérőn és a Super Pole-ban is egy-egy kört mentünk, ami elég volt a rajtelsőséghez. Lehet, hogy még gyorsulhattam volna kicsit, de inkább kíméltük a gumikat a versenyekre. Eddig minden rendben van – mondta Kiss Norbert az edzés után.

A verseny remekül sikerült a MOL által is támogatott magyar versenyzőnek. A start után rögtön az élre állt, de mögötte nagy kavarodás közepette Albacete és Anderson ért össze, a spanyol pilóta pedig kicsúszott. Piros zászlóval megállították a futamot, Albacete csapata pedig versenyt futott az idővel, hogy megjavítsák a sérült ajtót. Végül ez sikerült, és a boxutcából startolhatott. Ennél a rajtnál is Norbi jött el a legjobban, és ezúttal mögötte is óvatosabb volt mindenki. A HUMDA által is támogatott pilóta meglépett, és végül több mint 7 másodperces előnnyel nyert Hahn és Lenz előtt. A Révész Racing címvédője nyolcadik győzelmét aratta a szezonban, és tovább növelte előnyét összetettben.

– Sajnálom egy kicsit Antonio Albacetét, az első rajtnál mögöttem hárman mentek egymás mellett, és a balesete miatt piros zászlóval megállították a futamot. A második startnál egyedül voltam az első sorban, és sikerült jól eljönnöm, majd a jó tempónak köszönhetően kicsit meglépnem. Nem voltak veszélyesek ránk a többiek, örülök, hogy újabb versenyt tudtunk nyerni – mondta a leintés után Kiss Norbert.

A fordított rajtrácsos versenyen a 8. helyről indulhatott Kiss Norbert, és ezúttal is volt kavarodás a start után, Lenz és Halm értek össze. A magyar pilóta egy kör alatt három pozíciót javított, miközben az élen Albacete haladt. A harmadik körben Norbi kifékezte Halmot, és a negyedik helyen haladt Lukas Hahn és Sascha Lenz mögött, ők hárman egy másodpercen belül autóztak körökön keresztül. Lenz végül bebújt Hahn mellé, megelőzte, Kiss Norbert pedig kihasználva a rést szintén elment Lukas Hahn mellett, és feljött a harmadik helyre! Az utolsó körben próbálta megelőzni német riválisát a magyar versenyző, de Lenz jól védekezett, így megőrizte második pozícióját. A futamot Antonio Albacete nyerte. A Révész Racing pilótája vasárnap kétszer is dobogóra állhatott, győzelme után harmadikként intették le a nap második versenyén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....