hőlégballon

Megkezdődött a hőlégballon világbajnokság Szegeden

2024.09.08.

Szeptember 8-14. között Szegeden lesz a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetése, a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság. Több, mint 120 versenyző méri majd össze tudását, de tudjuk-e, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük?

Már feltűntek Szeged egén a levegőben úszó hatalmas, színes hőlégballonok, hisz néhány napja elkezdődött az edzés a Hőlégballon Világbajnokságra, ahol több mint 30 ország 120 versenyzője mutatja meg tudását. Nagy megtiszteltetés is éri a szegedi világversenyt, tudniillik a megnyitóra érkezik Mark Sullivan, a Nemzetközi Ballonszövetség elnöke és szintén tiszteletét teszi David Monk, a Nemzetközi Repülőszövetség elnöke is, aki 12-én érkezik és a záróceremóniáig marad.

A rendkívül látványos versenysport sokakat elkápráztat, azonban a nézők nem biztos, hogy tudják, mi a verseny menete, milyen kihívások elé állítják a ballon-pilótákat. Ennek igyekeztünk utánajárni.

Ezeket a csodás égi járgányokat kizárólag a szél és a légáramlatok hajták, sokan nem is értik, hogyan lehet irányítani a hőlégballont. A versenyzők sorrendjét pedig az határozza meg, hogy hogyan tudják a ballont a felszállás helyétől a célpontig irányítani. Korábban a hőlégballonnak minél közelebb kellett leszállnia a célhoz és azt mérték, milyen messze van a céltól az érkezés helye. Ez a módszer azonban nagy torlódáshoz vezetett a cél körül, veszélyeztetve a ballonok épségét is.

Manapság a versenyzők egy jelölőt, egy 70 g súllyal ellátott, 170 cm hosszú 10 cm széles szalagot dobnak a célra, és a jelölő és a célpont távolsága a döntő. Ez így egyszerűnek tűnik, de nem az, mert a pilótáknak többféle feladatot is meg kell oldaniuk, a feladatokat pedig az határozza meg, hogy milyen az időjárás, a szél iránya és erőssége, a hőmérséklet, valamint ezek várható változásai. Épp ezért a meteorológia mérések után minden versenynap hajnalán határozzák meg az aznapi feladatokat, tehát ott szembesül a versenyző azzal, mit kell aznap teljesítenie.

Az egyik feladatcsoport a precíziós repülés előre meghatározott célpontra. Ez 8 különböző feladatot tartalmaz, attól függően például, hogy ki határozza meg a célpontot. A második feladatcsoportban a pontos célzás mellett az idő is fontos tényező, ebben a csoportban is 8 feladat lehetséges, ami még több figyelmet és tudást igényel a versenyzőktől. A legnehezebb feladatok közé tartozik a harmadik csoport, azaz a repülés közbeni irányváltás. A hőlégballon irányításához meg kell találni azokat a magassági szinteket, ahol a szél a megfelelő irányba fúj. Az ilyen feladatokhoz a versenyzők manővereznek, emelkednek vagy ereszkednek a szintek között.

Ezzel persze még nem lettünk nagy szakértői a hőlégballonozásnak, de kicsit talán betekinthettünk, hogy a látványos égi vonulás mögött mennyi tudás és gyakorlás állhat. A rendezvény hivatalos Facebook oldalán pedig mi is követhetjük a ballonok pontos indulását. A ballonok helyzetét pedig, a versenyrepülések alatt, szeptember 9-től online lehet követni itt: https://worlds2024.eu/index.php/online

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.05
A Volvo Cars 62 458 autó globális értékesítéséről számolt be szeptemberben, ami 1 százalékkal több....
2024.10.05
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már....
2024.10.05
Elkészült Baján a GANZ-SOR EBN8 elnevezésű elektromos midibusz prototípusa, a Gazdaságfejlesztési....
2024.10.05
Még a magyar tévé is adta, a szinkron pedig majdnem olyan remek volt, mint az eredeti. Ha azt....
2024.10.05
Egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat. ..
2024.10.05
Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett....
2024.10.05
És komoly munkanélküliségre készülhet az ország. ..
2024.10.04
Kétrészes jubileumi megemlékezésünk második részében a Múzeum archívumából szemezgetünk.   ..
2024.10.04
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megfenyegetett egy taxist, majd elrabolta az....
2024.10.04
A burgenlandi Oberschützen/felsőlövői gimnáziumban érettségizett, majd Grazban kezdte el az....