szentgotthárd

Megkezdődött Szentgotthárdon a kis hengerűrtartalmú benzinmotorok sorozatgyártása

2014.07.17.

Megkezdődött az Opel szentgotthárdi gyárában a kis hengerűrtartalmú benzinmotorok sorozatgyártása, amely az új Flex motorgyár fő terméke lesz. Ezzel teljessé vált a termékpaletta a mintegy 700 millió eurós beruházással épült gyárban, amely 2013 elején kezdte meg a termelést.

Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  parlamenti államtitkára szerdán, Szentgotthárdon a gyártásindító  ünnepségen hangsúlyozta: a mostani beruházás is azt bizonyítja, hogy  jó döntés volt Magyarország újraiparosítása. Az Opel beruházása  erősíti a magyar gazdaságot, hiszen további cégek előtt nyitja meg a  fejlődés lehetőségét. Az Opel beszállítóinak 46 százaléka magyar -  tette hozzá.  
   

Az Opel 1,4, 1,6 és 1,8 literes benzin- és dízelmotorok  gyártására hozta létre a Flex motorgyárat 650 ezer darabos  kapacitással. A tervek szerint a termelés 2016-ra eléri az 560 ezer  darabot, ennek több mint a fele kis benzinmotor lesz. 

Az államtitkár elmondta: Magyarország az európai járműgyártás  egyik fellegvára lett, 712 vállalkozás tevékenykedik a járműiparban,  az ágazatban 126 900-an dolgoznak, a munkahelyek száma 14 900-zal  nőtt. A járműipar adja a feldolgozóipar kibocsátásának 28  százalékát, az ágazat cégei termékeik 93 százalékát exportálják, és  ez a magyar termékexport több mint 20 százalékát teszi ki. 

Kitért arra, hogy a General Motors európai érdekeltségének  magyarországi beruházása már eléri az 1,5 milliárd eurót.  Hozzátette: az Opel legutóbbi beruházásával 1500-ra nő a munkahelyek  száma a szentgotthárdi gyárban. 

Az ünnepségen a General Motors alelnöke, Joachim Koschnicke  arról beszélt, hogy a motorgyár az Opel stratégiájának  kulcsfontosságú eleme, 2017-től az Opel járműveibe a legtöbb motort  itt fogják gyártani. Jelezte: céljuk, hogy az Opel még ebben az  évtizedben újra nyereséges legyen, részesedése az európai piacon  elérje a 8 százalékot. 

Hangsúlyozta: az Opel otthon érzi magát Magyarországon,  kulcsfontosságú partner akar lenni a magyar gazdaság növekedésében. 

A kis benzinmotorokból az idén mintegy 12 000 darabot gyártanak,  az első teljes évben pedig 14 000 darabot. Az idén a motorgyár  összesen 107 000 darab motort bocsát ki. 

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója  újságíróknak elmondta: a kis benzinmotorokat a Corsa és az Adam  modellekbe szerelik majd, ebben a szegmensben jelentős növekedésre  számít a cég. Beszámolt arról, hogy az idén az első félévben a  magyarországi összesített új autó piacon több mint 5000 Opelt adtak  el, a márka eladása 68 százalékkal bővült az előző évhez képest.  Várakozásaik szerint az idén a magyar piac bővülése folytatódik, 80  000 fölé emelkedhet az új eladott személygépkocsik és  kishaszongépjárművek száma.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....