MÁV

Megközelítette a 3 milliót a balatoni utasforgalom

2022.09.28.

Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz - olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján közzétett összefoglalóban.

Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja meg. Több mint kétharmaduk a déli partra utazott, a teljes szezonban Balatonlelle, Balatonfüred, Siófok és Zamárdi volt a legnépszerűbb úti cél - írták.

A fejlesztéseknek köszönhetően minden eddiginél több térségből lehetett átszállás nélkül eljut-ni a Balatonhoz. A sok utasra tekintettel az utószezonban is közlekedtek emeletes vonatok. Je-lentős forgalmat bonyolítottak a déli parton éjjel közlekedő Bagolyvonatok is, hétvégenként és a fesztiválok idején több ezer utast vittek. A vasúti retróhétvégék és az Utasellátó kocsik ugyancsak népszerűnek bizonyultak - tették hozzá.

Az utasok többsége a MÁV online telefonos alkalmazásán és az Elvira internetes oldalon vett jegyet, az állomásokon elhelyezett automatákból 15 százalék vásárolt. Egyúti kerékpárosjegyből 62 ezret, okosjegyből 24 ezret, napijegyekből és vakációbérletekből majdnem 38 ezret adtak el. A főszezon után visszaesik a balatoni vonatforgalom, de az év többi részében is ütemes a vasúti menetrend a tóhoz - olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....