Škoda pickup koncepció

Meglepő koncepcióval jelentkezett a Škoda Akadémia

2025.06.30.

A koncepción tolóajtó, tetőháló és egy kihúzható platórész is helyet kapott.

A Škoda Superb már alapvetően is egy nagy autó, a kombi változata kicsivel hosszabb. Mi lenne, ha azt mondanám, most már van egy még nagyobb variáns? Mégpedig egy pcikup formájában! És még azt is hozzátenném, hogy olyan módon, ahogyan azt a Subaru tette a Bajával, bő két évtizeddel ezelőtt. Mindezt pedig a Škoda Akadémia diákjai hozták létre. Azt pedig már tudjuk, hogy érdekes dolgok születnek, ha tanulók terveznek egy autót, így az L&K 130 nevet viselő projekt nem meglepő módon egy nagyon vicces autó lett, tele különböző érdekes és néha hasznos feature-rel, amelyek nagy része a biciklizés szerelmeseinek nagyon tetszhet.

Az átalakított Superbet azért tervezték, hogy a bicikliversenyeken segítse a résztvevőket. A név a gyártó alapítói, illetve a cég eredeti protfóliója előtt tiszteleg, mivel Laurin és Klement eredetileg kerékpárok gyártásával indította el a Škodát 130 évvel ezelőtt és csak később tértek át a motorokra, majd végül autókra. A gyártó azonban továbbra is jelen van a biciklizésben, mivel a Škoda a Tour de France hivatalos támogatója. Mindezt egybevetve már nem is annyira meghökkentő a koncepció.

Miről is van szó?

A koncepció legfontosabb része a platórész, ami valójában csak olyan, mintha a kombiról leszedték volna a puttonyt, és így egy félméteres platót hoztak volna létre. Azonban egy gombnyomással meg lehet növelni a helyet, mivel egy kihúzható plusz rész emelkedik ki ilyenkor az autóból. Ez nagyon más esetben nem is képzelhető el, csak egy bicikliszállítónál. Két darab kerékpár fér el a tartón, de ha szükséges, a tetőre szerelt tárolóra még kettőt fel lehet pakolni.

Miután kivágták a kombirészt, a diákok behelyezték a hátsó szélvédőt az ülések mögé és megerősítették a C-oszlopot. Ami azonban érdekesebb ennél, hogy a hátsó ajtókra is kitaláltak egy nem mindennapi nyitási módot. Pontosabban csak a jobb oldalon, ahol két darab kilincs található az ajtón, aminek az az oka, hogy tolóajtóként, hátramozgatva lehet kinyitni.

Az L&K 130 kívül 19 hüvelykes Supernova felniket kapott, megvilágított hűtőmaszkot, illetve egy Laurin & Klement logót, a színpaletta pedig pirosból, aranyból, feketéből és fehérből áll. A belső is hasonló árnyalatokban játszik, az ülésekbe a "130 év" feliratot hímezték. Tárolókból itt sincs hiány, a legokosabb megoldás a tetőháló, ahova vizes palackokat lehet pakolni. A műszerfalon két képernyő is helyet kapott, így könnyen lehet kommunikálni a versenyzővel és a csapat többi tagjával, miközben a versenyt is figyelemmel tudják kísérni.

A hajtás a Škoda Superb Combi iV-jének plug-in hibridje, egy turbóhajtásos, 1,5 literes benzinmotor és egyetlen elektromos motor közösen préselnek ki 201 lóerőt. A 25,7 kWattórás elektromotor 100 km hatótávot tud az alapmodellnél, de a pickup kivitel valószínűleg ront ezen a számon.

Az Akadémia csapata kétezer munkaórát tett bele a projektbe és bár valószínűleg az L&K 130 sosem lesz több egy vicces koncepcióautónál, érdekes látni, hogyan látják a fiatalok az autózást. A modellt a 112-edik Tour de France-on fogják kiállítani, július 5-e és 12-e között. Egyébként ez a tizedik dizájn a Škoda Akadémiáról, a Citijet, Funstar, Atero, Element, Sunroq, Mountiaq, Slavia, Afriq és Roadiaq után.

Képek forrása: Škoda

Forrás: 
Carscoops
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..