Fiat Multipla

Izgalmasan csúnya: a Fiat Multipla sztori

2021.07.15.

23 éves a Fiat Multipla, aminek a neve a köznyelvben összeolvadt a csúnyaautó kifejezéssel. Pedig a mögötte rejlő gondolat brilliáns volt, akiknek volt, imádták.

1998-ban még más volt a világ. Még sehol sem voltak az emelt hasmagasságú SUV-k, akkoriban az egyterű volt a menő, és ezt szerette volna meglovagolni a Fiat is egy minden szempontból formabontó kompakttal. Ami sikerült is nekik, mi több, ennyi év távlatából is mindenki tudja, hogy mi az a Fiat Multipla, és ez bizony Robert Giolitonak köszönhető. Ő az az olasz dizájner, aki alapvetően egy informatikai állásra jelentkezett a Fiathoz, mégis rábízták a jövőbeli prototípusok tervezését. Ő alkotta meg 1993-ban a Fiat Downtown tanulmányt, két működő elektromos motorral, a McLaren F1-hez hasonló háromüléses elrendezéssel.

Innen indult minden, majd folytatódott a Fiat Zic tanulmányautóval, aminek már a szélvédő alá integrálták a fényszóróit, csakúgy, mint a Multipla esetében. Giolto ráérzett a funkcionalitás a szépség előtt koncepcióra, és ebben támogatta az olasz vállalat. Szerettek volna eltérni a megszokottól, ezért eltértek a hagyományos 5- vagy 7-üléses koncepciótól. Megalkottak egy rövidebb, ám szélesebb autót az akkori egyterűekhez képest, mindössze két üléssorral, ám 3 ülőhellyel egymás mellett. Először az 1996-os Párizsi Autószalonon mutatták be a Fiat Multiplát, hogy így készítsék fel a piacot a szokatlan külsőre.

Még maga Giuseppe Scagliola, a Fiat akkori platform fejlesztésért felelős vezetője „kalkulált rizikónak” nevezte a Multiplát. Akkoriban más idők jártak, belefért. Igyekeztek különböző művészeti ágak segítségével reklámozni a szokatlan autót, de a közvélemény általában addig jutott, hogy a Multipla ronda. Pedig még be sem ültek, hogy megvizsgálják mennyire okos megoldással szórták tele az utasteret. Még maga Jeremy Clarkson is azt állította, hogy logikus, egyenes gondolkodással egy remekmű.

A Multipla meghaladta a korát, és egészen 2005-ig kellett várni egy újabb hasonló, 6 üléses egyterűre a Honda FR-V személyében. Ugyanakkor az eladási számok sosem repültek a magasba, és ezen még a szépítő 2004-es facelift sem segített. 2010-ben lett vége a Multipla sztorinak, hogy átadja a helyét a kisebb, de stílusosabb Fiat 500L-nek. Ami egyébként szintén Robert Giolito tollából származik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....