Ausztria

Megpróbálták feltörni a bécsi repülőtér számítógépes rendszerét

2016.09.05.

- Sorozatos hackertámadást védett ki pénteken a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtér számítógépes rendszere, nem zárható ki politikai indíttatásból elkövetett akció sem - közölte hétfőn a Kurier című osztrák lap.

Günther Ofner, a repülőtér igazgatója a lapnak megerősítette, hogy rövid időn belül több irányból több támadás is érte a rendszert. Elmondása szerint már évek óta felkészültek egy hasonló incidensre, s ennek köszönhetően sikerült elhárítani a támadást. Kár nem keletkezett, a támadók sem a repülőtér honlapjához, sem a tárolt adatokhoz nem fértek hozzá. A hackereket azonnal felismerte és kiszűrte a rendszer.


A Kurier című lap szerint nem zárható ki, hogy nem bűnözőkről van szó, hanem politikai indíttatású támadás történt. Eddig például még nem ellenőrizték az esetlegesen Törökországból érkező behatolási kísérleteket - olvasható a lapban. A repülőtér igazgatója nem akarta kommentálni ezen értesüléseket. A schwechati repülőtér vezetése feljelentést tett az osztrák belügyminisztériumnál, amely nyomozást indított az ügyben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..