biztosítás

Mégsem lesz nyugodt kampány - Újabb biztosító vonul ki a kötelezőből

2016.11.02.

- A megjelent tarifák alapján az idei kampányban a legtöbb biztosító esetében tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja. Nagy kérdés, hogy a több éve tartó díjemelkedés idén eléri-e azt a szintet, amikor újra autósok tömegei cserélik biztosításaikat olcsóbbra. A váltók számának növekedését idén mindenképp növelni fogja, hogy újabb szereplő vonul ki a kötelezőből.

A biztosítás.HU internetes portál reggeli elemzése szerint, átlagosan néhány ezer forintos díjemelkedéssel számolhatnak az autósok az idén novemberi kampányban, bár sokan közülük akár kedvezőbb díjat is találhatnak maguknak, amennyiben kihasználják a biztosítók közötti versenyt. A mintegy 1 millió még év végi évfordulóval rendelkező érintett autós számára izgalmas kampány ígérkezik mivel a 13 biztosító közül 3 (a KÚH, a Posta és a Köbe) nem hirdetett új díjat a kampányra az MKB biztosító pedig kivonul a kötelező biztosítási piacról.

A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező MKB Biztosító kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit. Ez nem csak azt jelenti, hogy ezen autósoknak új biztosítót kell keresniük maguknak a kampányban, de élénkíti is a biztosítók közötti versenyt, hiszen az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk, amit nyílván díj alapon fognak megtenni. Az előző évek tapasztalata, hogy az autósok 90ű-ban ahhoz a biztosítóhoz szerződnek, ahol a legolcsóbb díjat találják. A három, díjat most nem hirdető biztosító ebben a versenyben jelenleg is érvényes tarifájával, míg a többiek a ma hajnalban meghirdetett új díjaikkal vesznek részt.


Meddig tart a türelem? A kötelező biztosítási díjak 2010-óta folyamatosan emelkednek és mára ismét elérték az évi 30 ezer forint feletti átlagot. A biztosítót váltó autósok száma ezzel szemben folyamatosan csökkent (míg 2008-ban még 1,5 millióan, addig tavaly már csak 150 ezren váltottak közülük). Az ügyfelek tehát az előző években jórészt sorra elfogadták a biztosítóik által végrehajtott áremeléseket. Kérdés azonban, hogy ezt meddig teszik még meg és a biztosítóváltással megtakarítható összeg mikor jut el ismét arra a szintre, amikor ismét az autósok tömegei döntenek majd a biztosítóváltás mellett. A váltást segítheti, hogy a három díjat nem hirdető biztosító nyilván ügyfélszerzési céllal döntött a hirdetés elmaradása mellett abból a célból, hogy korábbi kedvező díjaival szálljon most versenybe.

Az, hogy egy autótulajdonos esetében mekkora a tűréshatár, persze egyénileg változik. A biztosítás.HU adatai szerint az előző években 3-5 ezer forint volt a váltókat motiváló megtakarítás összege, de ez mára már 5 és 10 ezer forint közé emelkedett. Az autósoknak szóló konkrét díjak - és persze az egyénenként elérhető megtakarítás összege - idén is a már megszokott módon számolható ki az internetes kalkulátorok segítségével. Az MKB biztosítóváltásra kényszerülő ügyfeleit külön is figyelmeztetik teendőikre, és a biztosítóváltás is elintézhető a november 30-ai határidőig. A díjak ma délutántól lesznek elérhetőek az internetes portálokon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....