Légiközlekedés

Megtalálták a lezuhant kubai gép egyik feketedobozát

2018.05.20.

Megtalálták a pénteken Havanna közelében lezuhant Boieng-737-200 típusú utasszállító egyik feketedobozát - közölte a kubai közlekedési miniszter. A legfrissebb adatok szerint a balesetben 110 ember halt meg, hárman túlélték a katasztrófát.

Az atv.hu szerint a miniszter azt mondta: a feketedoboz, amelyet már eljuttattak a vizsgálóbizottsághoz, "jó állapotban van". A feketedobozokból az ügyben nyomozó hatóságok várhatóan rövidesen kinyerik a Cubana de Aviación nevű kubai légitársaság által a Global Air nevű, Aerolineas Damojh néven is regisztrált mexikói légitársaságtól bérelt gép eddig ismeretlen hátterű szerencsétlenségével kapcsolatos adatokat.

A baleset után, amely közel három évtizede a legsúlyosabb szerencsétlenség Kubában, Miguel Díaz-Canel új kubai elnök azonnal bejelentette, hogy megkezdődött a vizsgálat. A mexikói kormány szerint a gépet 1979-ben gyártották, és 2017-ben volt utoljára átvizsgáláson.

A Global Air egyik volt pilótája a Milenio napilapnak elmondta, hogy 2005 és 2013 között hiányosságokat tapasztalt a gépek karbantartásában. "A szerelők nagyon értik a dolgukat, de nincsenek alkatrészek" - mondta. Hozzátette, hogy dolgozott együtt a szerencsétlenül járt gép pilótájával, José Luis Nunezzel, akit "nagyon tehetséges és jól képzett" embernek nevezett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....