motorsport

Megtörte az átkot a Tomracing Motorsport versenyzője Tökölön

2015.08.24.

A hétvégén a tököli reptéren csaptak össze egymással Európa legjobb driftesei a 2015-ös King of Europe sorozat ötödik állomásán. A háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám folytatta azt, amit az előző angliai futamon elkezdett, és végre hazai közönség előtt is győzni tudott.

A Tomracing Motorsport versenyzője nagyon boldog volt, hiszen magyarországi Eb-futamon még dobogóra sem állhatott eddig. Ádám az újabb győzelemnek köszönhetően ismét egy lépéssel közelebb került a történelmi címvédéshez.

Noha ez az idény nem indult túl szerencsésen Kerényi Ádám számára, két héttel ezelőtt a brit Lydden Hill-ben sikerült túllendülnie a problémákon, és tökéletes versenyzéssel megszerezte idei első futamgyőzelmét a 2015-ös Európa-bajnokság, a King of Europe sorozatában. A Tomracing Motorsport versenyzője már ekkor feljött összetettben a negyedik helyre, és elérhető közelségbe kezdett kerülni számára az a bravúr, hogy a sportág történetében először regnáló Európa-bajnokként megvédje a címét.


A hétvégén aztán megtette ehhez a következő nagy lépést, ráadásul mindezt hazai közönség előtt. Kerényi Ádám ugyanis a tököli reptéren – megszakítva ezzel rossz hazai sorozatát – az Európa-bajnokság ötödik viadalán parádés teljesítményt nyújtva megszerezte zsinórban a második győzelmét az idei szezonban. Már a kvalifikáción látszott, ezúttal nagyon egyben van versenyző és autója, ugyanis Ádám a harmadik helyen jutott tovább. A tsusio csatákban valamennyi ellenfelét legyőzve végül megnyerte hazai futamát.

Ádám az elődöntőig nagyon simán vette az akadályokat – a 16 közé jutásért Márton Zoltán „Lakyboy”, a nyolcaddöntőben Simon Csaba, míg a negyeddöntőben Zalabai Zsolt ellen nyert –, míg a döntőért a román Calin Ciortant visszahívást követően tudta legyőzni. Ez mintha szárnyakat adott volna neki, és a fináléban aztán az olasz Amerigo Monteverde megszorítani sem tudta. Kerényi Ádám ezzel a sikerrel egyrészt megszakította negatív sorozatát a remek magyar közönség előtt, másrészt összetettben immár végérvényesen felzárkózott a legjobbakhoz, azaz tényleg karnyújtásnyira került a történelmi címvédéstől.


– Már az elejétől kezdve éreztem, hogy ezen a hétvégén végre megtöröm az átkot. Az edzéseken is nagyon jól ment, hiszen a pálya nem volt túl gyors, de az elvárt külső ívekkel jó sok gázzal lehetett autózni. Annak ellenére, hogy a kvalifikációt végül a harmadik helyen zártam, voltak apró hibáim, de elégedetten vártuk a vasárnapi csatákat. Kegyetlen ágra kerültem, így minden csatának megvolt a maga nehézsége és szépsége. Nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nagyon füstös volt a pálya és nehéz volt követőként autózni. Az autóval nem volt semmi gond, végig tette a dolgát. Bevallom, annak ellenére, hogy most zsinórban két futamot sikerült megnyernem, nem foglalkozom azzal, vajon sikerülhet-e a történelmi címvédésem, hiszen minden versenyt külön küzdelemként élek meg. Egyelőre szeretnék minél több pontot gyűjteni, aztán a végén majd meglátjuk, mire lesz mindez elég. Most sincs idő számolgatni, hiszen rövidesen jön a spanyol verseny, és mindössze annyi időnk van, hogy átnézzük az autót, és esetleg kicseréljük rajta azt az alkatrészt, ami már megérett erre – jelentette ki Kerényi Ádám.


A Tomracing Motorsport csapatfőnöke rendkívül büszke volt versenyzője teljesítményére, és arra, hogy ilyen remek teljesítménnyel törte meg a vállára nehezedő átkot a hazai szurkolók előtt.

– Úgy sikerült ez a hétvége, ahogy megálmodtuk. Az autó végig jól muzsikált, a csapat fantasztikus volt, és Ádám óriásit versenyzett. Érezhetően gyorsabb volt az ellenfeleinél és lényegesen pontosabb, ami meg is hozta számára a győzelmet. Jó volt a verseny minden pillanatát megélni, és hazai szurkolók előtt győzni. Noha két héttel ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de Ádám ezúttal még az angliai teljesítményét is képes volt felülmúlni – fogalmazott Miklósy Tamás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Ha sárgára vált a lámpa, sok autós felgyorsít, pedig ez szabálytalan és veszélyes. Tóbiás és....
2026.02.08
Kiürítettek egy Koppenhágába tartó utasszállító repülőgépet a brüsszeli repülőtéren, miután a....
2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....