mentők

Mentők napja – az OMSZ 67 éve kezdte meg működését

2015.05.11.

Stratégiai partnerségi szerződést kötöttek a Hungaroring Zrt.-vel – a 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését. A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját – hangzott el a Híradóban. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését. Tavaly az előző évnél 5 százalékkal több, mintegy 1 millió 50 ezer esetben nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak – írta.


– A sikeres életmentés alapja a szaktudás, az erő és az elhivatottság", ezért a csaknem 7500 magyarországi mentődolgozó munkafeltételeinek, egészségmegőrzésének és megbecsültségének erősítésére komplex programot szerveznek – tette hozzá. Győrfi Pál kiemelte, hogy az Országos Mentőszolgálat feladatszáma és feladatköre is folyamatosan bővül, ezzel együtt "a magyar egészségügy legnagyobb intézményének" gazdálkodása stabil. A szervezet feladatkörét a közelmúltban a kórházi ágynyilvántartás koordinációjával (KÁNY) bővítették, áprilistól pedig az ország valamennyi kiemelt sport és szabadidős rendezvényének egészségügyi biztosításáért is az állami mentők felelnek.

Utóbbiról a napokban írtak alá stratégiai partnerségi szerződést a Hungaroring Zrt.-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel – fejtette ki a szóvivő. Kitért továbbá arra, hogy a mentésfejlesztést célzó uniós programok idén "célba érnek", de állami forrásokat is felhasználhatnak. A legutóbbi, 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll – tette hozzá Győrfi Pál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....