Mercedes

Mercedes-Benz C220 d teszt: látványkombi

2019.04.20.

A tavaly frissített, világszerte igen népszerű kis Mercedest gazdag felszereltséggel, erős dízelmotorral és bőséges csomagterű kombi kivitelben tettük próbára. Nem bántuk meg.

Hogy néz ki?

Az egykori 190-es utódja már a C-osztály negyedik generációja, a tesztelt változat (házon belüli kódjele S205) tavaly kapta meg a kötelező ráncfelvarró védőoltást, amelynek felelőse a konszernen belül ezúttal is Gorden Wagener dizájnfőnök, a magyar Stefan Lengyel tanítványa. Nem mintha szükség lett volna a faceliftre, de íme, a bizonyíték, hogy a jót nem lehet elrontani. A felújítás során nem változtak a kocsi méretei, amúgy sem látunk rajta sok változást, pedig a Mercedes szerint 6500 alkatrészt módosítottak a kocsin. Hossza 4702 milliméter, szélessége 1810 milliméter, magassága 1457 milliméter, tengelytávja meglehetősen hosszú, 2840 milliméter.

A végtelent is megvilágító lámpán szereplő Multibeam LED felirat jelzi, hogy a legfrissebb C-Klassével van dolgunk, persze, ez korántsem széria. Az első fényszórókban 84-84 egyenként vezérelhető LED várja, hogy táncával tökéletesen bevilágítsa az éjszakát, és közben ne zavarja a közlekedés többi résztvevőjét. A távfény akár 650 méterre is elvilágít.

Az utastér és a műszerfal az utolsó előtti frissítést tartalmazza, nem kapta meg az A-osztály kiterjesztett valóságot is bevonó MBUX technológiáját, maradt az S- és az E-osztály modern és amúgy minden digitális igényt kielégítő műszerfala 12,3 hüvelykes és a kiegészítő 10,25 hüvelykes képernyővel. A hangulatfényt 64 színárnyalatból választhatjuk ki, én úgy hagytam, ahogy kaptam.

A váltó maradt a szokásos helyen, a jobb oldali bajuszkapcsolóval döntjük el, hogy előre, avagy hátra megyünk, a többi váltást elvégzi helyettünk az igen kényelmesre hangolt gép, amely 9 fokozat közül választja ki a legoptimálisabbat. Tudnánk kézzel is váltani, de minek, hadd játsszon ezzel az automatika. A vaskos kormány jó fogású, kissé túl indirekt, nagyon mesterkélt és gépies, így sportos kalandokra nem a legjobb választás. A kormányon lévő érintőgombok kezelése megszokható, ujjbegyünkkel vezérelhetjük a színes menüt (bal kezünkkel a bal oldali, kormány fölötti kijelző tartalmát, a jobb kezünkkel a központi kijelző menüjével szórakozhatunk). Innen kapcsolhatjuk a tempomatot is, az erre a célra szolgáló zavaró újabb bajuszkapcsolótól ezennek elbúcsúzunk. A kezelés ergonomikus és felhasználóbarát. A navigációról ugyanezt már nem mondanám, kissé körülményes a tekerőgombbal beírogatni Ráckevén azt, hogy Újhegy, sokkal célszerűbb lenne egy érintőképernyős megoldás.

Az összeszerelés minősége kifogástalan, valljuk be, ez a minimum ezen az áron. A vezetőülést pont rám szabták, de elismerem, van olyan alkat, aki a C-osztályt szűknek találja. 

A csomagtartó nem túl nagy, alaphelyzetben 490 literes, a hármas osztású (40/20/40) ülések síkba döntésével (tesztautónkban ehhez sem kell bemocskolni a kezünk, gombnyomásra működik) 1590 literrel gazdálkodhatunk.

Hogy megy?

Kétliteres, négyhengeres, egyturbós, 168 kilogrammos alublokkos dízelmotorja (OM654) 194 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 400 Nm, könnyedén teljesíti az Euro 6d-temp kibocsátási normát, igaz, ehhez AdBlue-adalékos SCR katalizátort használ. A motor járása kifinomult, hangja kellemes, ereje bőséges. Az üresen tizenhét mázsás kombi álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,4 másodperc alatt jut el, a legnagyobb sebessége 230 kilométer/óra.

Milyen vezetni?

A tesztelt autó 4Matic kivitel, ami 45-55 százalék arányban osztja szét a nyomatékot az első és a hátsó tengely között alaphelyzetben. A légrugózás teszi a dolgát, 18-as téli kerekekkel is úgy csillapít, mintha szőnyegen járnánk. A futómű elöl McPherson, hátul multilink. A menetdinamikai kapcsolóval egyéni, sport és sport plusz, komfort és takarékos beállítások között választhatunk. A komfort illik a leginkább hozzá, én főként a takarékos eco módban használtam a kocsit. Kifejezetten jó vezetni, a kényelmes autózásra teremtették.

Mennyibe kerül?

Tesztautónkért jó sok pénzt kérnek, a 22,125 940 millió forintos listaár túlzásnak tűnhet, ám alapáron sem olcsó a legkisebb kombija a Mercedesnek, a 194 lóerős, összkerekes kombi dízelért 13,638 millió forintot kérnek. A biztonság és a kényeztetés magas fokú: működött a vezeték nélküli töltés, a vezetőülés memóriás, a parkolósegéd egész ügyes, a sebességtartó automatika alkalmazkodik a környezethez (kamera- és radarrendszere fél kilométerre lát el), vetített kijelzőn is követhetjük a navi utasításait, van holtér- és táblafigyelő, az ülések fűthetők és hűthetők, utóbbira télen nem volt szükség. Újdonság, hogy a holttérfigyelő kiszállásnál is figyelmeztet, ha valami érkezne, így megmenthet egy óvatlan ajtónyitás akár végzetes következményétől.

Hatótávja közel ezer kilométer, a több mint 400 kilométeres tesztünk során télies körülmények között 6,7 literes átlagot mértünk. Ehhez a Mercedeshez is négy év vagy 120 ezer kilométer garancia jár, aki ilyent vesz kap ajándékba egy vezetéstechnikai tréninget is. Ha megkedvelték, ne csüggedjenek, a legolcsóbb kombi C-osztály (129 lóerős, 1,6 literes C 160 T-modell, kézi váltóval, halogén fényszórókkal) 10,665 millió forint.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.07
Az ETSC közlekedésbiztonsági szakértői szerint az egyre növekvő SUV-méretek fatális gázolásokat,....
2025.12.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: A Mikulás sem kivétel. ..
2025.12.07
Taxiként és rendőrautóként, valós körülmények között vizsgázik a Toyota Crown Sedan FCEV. ..
2025.12.07
Különleges Mikulás ajándékkal köszöntötte a tekintélyes, és népszerű motoros túra magazin, a R....
2025.12.07
Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit....
2025.12.07
A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel....
2025.12.07
Az egyik eset Angyalföldön, a másik Szentgotthárdnál történt – közölte az Országos....
2025.12.07
A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a....
2025.12.07
A japán gyártó sportrészlege, a Toyota Gazoo Racing (TGR) elmélyíti a két éve kezdett....
2025.12.07
Csak kevés sofőr van tudatában annak, hogy az autóban hallgatott zene hatással van a vezetésre, és....