Mercedes

A Mercedes önvezető rendszereire fejleszt és bővít Székesfehérváron a Harman Becker

2026.03.26.

A német autógyárak közvetlen beszállítójának is számító dél-koreai Harman Becker Kft. friss beruházása is jól mutatja, hogy mennyit profitál Magyarország a kelet-nyugati együttműködésből - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Székesfehérváron.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Harman Becker Kft. új beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a járműelektronikai rendszereket gyártó dél-koreai vállalat automatizációra és digitalizációra irányuló kapacitásbővítést hajt végre 52 milliárd forint értékben, amihez a kormány hétmilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő 4200 munkahely betonbiztossá tételét.

"Most önvezető jármű funkciókat támogató szoftver- és hardverfejlesztésre, a Mercedes járművekhez történő önvezető rendszerek fejlesztésére és gyártási kapacitás bővítésére kerül sor" - tudatta.

Aláhúzta, hogy a cég a hazánkban is jelen lévő nagy német autógyárak közvetlen beszállítója, ami jól mutatja, hogy az ország mennyit profitál abból, hogy fontos találkozási pontja lett a keleti és a nyugati beruházóknak.

"Magyarország mindig is a világgazdasági munkamegosztás természetes elemeként tekintett a keleti és a nyugati vállalatok együttműködésére, mi ezt soha nem veszélyként vagy fenyegetésként éltük meg, s (...) ma egész Európában Magyarország biztosítja a legjobb körülményeket a keleti és a nyugati vállalatok zökkenőmentes együttműködéséhez. Így van ez az autóipar terén is" - fogalmazott.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az elmúlt tíz év során hatvan székesfehérvári beruházásról született megállapodás az állam támogatásával, összesen nagyjából 250 milliárd forint értékben, aminek nyomán 8800 munkahelyet sikerült megőrizni.

Fotók: MTI/Vasvári Tamás

"Soha annyi gyárépítésről, soha annyi beruházásról, soha annyi munkahely megteremtéséről nem kötött magyar kormány megállapodást, mint az elmúlt négy esztendőben. És ennek folyományaként létrejött egy olyan helyzet, hogy Magyarország, bár sem a világgazdasági, sem a fizikai súlya nem indokolná, mégis a globális autóipar technológiai forradalmának az éllovasává vált" - folytatta.

"A világ legmodernebb és legnépszerűbb autóiból számosat gyártanak itt Magyarországon, és ez az új típusú autóipar és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységek is otthonra leltek Magyarországon, kihasználva azt a magas szintű mérnöki teljesítményt, amit a magyar szakemberek nyújtani tudnak" - összegzett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.18
A húsvéthétvégén a melegebb időjárással elindul a motoros szezon Ausztriában is. A....
2026.04.18
A kilencvenes évek közepén a Peugeot 306 kabrió reklámfilmje nagy sikert aratott, pedig nem a....
2026.04.18
Három nap, közel harminc támogató és csaknem 150 résztvevő – ezekkel a számokkal írta be magát a....
2026.04.18
Összeütközött egy személyautó és egy kisbusz szombaton 14 óra körül az M1-es autópálya 53-as....
2026.04.18
A légzsákrendszer hibája miatt az Egyesült Államokban rendelték el a visszahívási akciót egy....
2026.04.18
A Zsigó Antal pilótát is foglalkoztató AZ Cars csapat szerezte meg a hétvégi NLS4 futam pole....
2026.04.18
Merész dizájn és maximális személyre szabhatóság jellemzi a Pekingi Autószalonon bemutatkozó 4....
2026.04.18
George Russell, a Mercedes Forma-1-es istálló brit versenyzője megértené, ha a négyszeres....
2026.04.18
A Datahouse adatai szerint januárban, februárban és márciusban 41 ezer 868 új személygépkocsit és....
2026.04.18
Két különböző, de egyformán aggasztó közlekedési helyzet került egy videóba, amelyet a Bpiautósok....