Mercedes

Mercedest kaptak az orosz sportolók

2014.02.28.

Mercedes autókat kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók.

Negyvennégy orosz olimpikon vehette át Dmitrij Medvegyev  miniszterelnöktől a fehér autók kulcsát. A különböző osztályú (G, ML  és GLK) és értékű, több millió rubelbe kerülő járműveket a Kreml  fala mellett, a Vörös térre vezető Vasziljevszkij lejtőn  sorakoztatták fel. Az aranyérmesek kapták a legdrágább autókat, míg  az ezüst-, illetve bronzérmeseknek olcsóbb gépkocsi jutott.  

Az ünnepélyes átadáson megjelent Vlagyimir Putyin orosz államfő  is. A politikus hétfőn magas állami kitüntetésekkel ismerte el az  olimpiai érmesek teljesítményét. Az orosz sportolók nagy összegű  pénzjutalomban is részesültek.  

A boldog autótulajdonosok között ott van Julija Lipnyickaja  műkorcsolyázó is, aki a csapatversenyben ért el első helyezést, de ő  még nem vezethet, hiszen csak 15 éves, így egyelőre az édesanyja ült  a volán mögé. Hasonlóan járt Agyelina Szotnyikova is, aki fényes  sikert aratva lett aranyérmes az egyéni versenyben, de ő "már" 17  esztendős, így nem kell sokat várnia a jogosítvány megszerzésére -  írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap.  

Az ajándék autókra nem tettek rendszámot, hanem az orosz  válogatott jelzést és tulajdonosaik nevét írták rá.  

Az orosz csapat a múlt vasárnap befejeződött szocsi téli  olimpián első helyen végzett a nemzetek versenyében 13 arany-, 11  ezüst- és 9 bronzéremmel.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....