Amikor Polinger úrral a riport részleteit egyeztettük, részletesen magyaráztam neki az általam javasolt helyszín címét. Erre semmi szükség nem volt. Hamar kiderült, hogy Sándor a város minden apró kis zeg-zugát úgy ismeri, akár a tenyerét. Amikor az Árpád-hídon mentem, jobboldalon éppen oda lehetett látni a Dagály utca és az Esztergomi út sarkán lévő parkolóba, Sándor autóját több száz méterről is kiszúrtam. Na, mondom szép: én kések.

Amikor odaértem szívélyesen üdvözölt, a tegeződés természetesnek tűnt. Kérdeznem sem kellett, Sándor magától kezdett a történetének mesélésébe. Eredeti szakmáját tekintve gépjármű technikus, dolgozott is autószerelőként, termelésirányítóként, később szállításvezető lett egy szövetkezetben. Több mint 4 éve dolgozott már, amikor megérintette a taxi világa.

NÉVJEGY

1978-ban kezdett dolgozni a Főtaxinál, természetesen Zsigulival. Akkoriban még váltókocsival dolgoztak, tehát a nappali műszakban a páros egyik tagja dolgozott az autóval, míg éjjel a másik. Sokat mesélt az általa hőskorszaknak nevezett időszakról, ami a 80-as éveket jelentette. Azt mondja, akkoriban a közepesnél jobban lehetett keresni a taxizással, úgyhogy Pest legjobb bárjaiba jártak akkori feleségével mulatni. Látszott szemében a nosztalgiázás kellemes élménye, teljesen bele is merültünk volna a múltidézésbe, de igyekeztem a szót az autókra terelni. Sándor elmondta, hogy részletes statisztikát vezet a fuvarnapokról, a km-re vetített költségeiről, amit 36 évre visszamenőleg össze is gyűjtött.

Egy klasszikus póz

Sándor hűséges társa egy újonnan vásárolt Skoda Superb. Az új rendeletnek megfelelően sárgára fóliázott autó még közelről sem tűnik leharcoltnak. Eredeti színe fekete, ez jól látszik a zárt állapotban takart felületeken, amiket természetesen nem borítanak be fóliával. Kérdésemre, hogy mikor, hogyan sikerült hozzájutni a kocsihoz gyors és meglepően pontos válasz érkezik: 2005. december 9-én vette át a vadiúj kocsit, amely azonnal taxiént állt munkában Budapesten.

A kocsiban a VW csoport 1,9 literes PDTDI rendszerű feltöltött dízelmotorja dolgozik, a km-óra pedig 632.684 km-en állt, amikor ránéztünk. Szakmabeliként nem meglepő, hogy Sándor rendszeresen hordja karbantartásra a kocsit. Nem kifejezetten márkaszervizben dolgoztat, hanem két ismerős, megbízható szerelő foglalkozik az autóval. Hogy alátámassza a megbízhatóságot, elmondja, hogy a legjobb barátjánál javíttatott azelőtt, de otthagyta a két srác miatt.

Nem csalás, nem ámítás

Az autóval kapcsolatban gyengeségként említi, hogy véleménye szerint konstrukciós hiba, hogy a kuplungtárcsa átmérője nem elég nagy, ezért az indítások „nem elég elasztikusak”. A városi menet odafigyelést igényel, mert hamar melegszik a szerkezet. A rettegett kettős tömegű lendítőkerékkel kapcsolatban nagyon érdekes fogalmazott Sándor:

Az első lendkereket, azt gyalázatos módon elhasználtam 160 ezer km alatt.

Mi, átlagos autósok már örülünk, ha 160.000 km-t kibír az alkatrész. Sándor azt mondja, hogy neki saját vezetéstechnikai szisztémája van a kettős tömegű kendkerék megóvására: sportos visszaváltásokkal kíméli a szerkezetet. Lehet, hogy van ebben valami, mert elmondása szerint az amúgy is bontott alkatrészként beszerelt lendkerék most tart 200.000 km-nél. A kedvemért be is indítja, valóban nem hallani semmi rendellenes hangot. (A motor meg úgy jár mint a Schaffhausen…) A kinyomó csapágy minden esetben cserélve vannak, de a kuplungtárcsa kopórétegét, saját ellenőrzés után újraépítteti, az kerül vissza a rendszerbe.

A futómű parádés

Sándor büszkén hangoztatja, hogy a Superb alatt az Audi A6-os futóműve van. A futómű első nagyjavítását fél millió km után végezték el. Ekkor cserélték az első lengőkarokat, a meghibásodások oka elsősorban a szilentblokkok kopása volt. A jobb hátsó lengőkar éppen most lett cseréve, 630.000 km után – kopogott a gömbfej. A hátsó felfüggesztés szilentje még eredeti, de azért már meg van rendelve a cseredarab.

Teljesen csendes most az autó, lopni lehet vele!

Ami a fékrendszert illeti, 70.000 km-t megy el egy fékbetéttel. Egy tárcsa nála két betétgarnitúrát koptat el.

Sándor nem egy átlagos termet, panaszkodik is az ülésekre és kárpitokra. Saját ülését az autókárpitos már többször tömte, most nem rég új ülést vásárolt a „balegybe”. A többi ülések egyedileg gyártott, zippzáras, mosható huzat van. Azt mondja nincs mit tenni, az autót nem erre tervezték, természetes, hogy hamar kopik a belső tér. Azért az elvárható esztétikával rendelkezik a kocsi, ha valami kiszakad, ép alkatrész érkezik a helyére. Végítéletként elmondja, hogy a jövőre csereérett autó helyére a Superb aktuális modelljét fogja megvásárolni, lehet, hogy automata váltóval. A stabil minőség miatt eszébe sem jut márkát, vagy típust váltani.

Sándor két legkedvesebb története

A két előre eltervezett kérdésemet egyben tettem fel. Arra vonatkoznak, hogy érdekességképpen említsen meg egyet-kettőt a legérdesebb történetek közül, illetve próbáljon meg visszaemlékezni arra, hogy mi volt a legnagyobb érték, amit az autójában hagytak.

Az utóbbival kezdte. Csepelen vett fel téglagyári munkást, fizetésnapon. Utasa már nem volt szomjas, amikor beszállt és kért egy hazafuvart. Haza is vitte annak rendje s módja szerint, éjfél után után érkeztek meg a Gyömrői útra. Fizetés után Sándor még látta, hogyan utasa bebotorkál a házba. Ezután hazament, és mielőtt váltótársának átadta volna az autót, az alapvető tisztogatást szerette volna még a kocsin megcsinálni. Amikor a hátsó traktust tette rendbe, észrevette, hogy egy boríték figyel az ülésen. Kilógott belőle a fizetési cédula, és tíz darab Ady Endrés ötszázas. (Csak viszonyítás képpen, egyZsiguli ára akkoriban 80.000 Ft. volt.) Egyből tudta, hogy kihez tartozik a pénz, gondolkodás nélkül visszaindult a címre. Már lentről hallatszott az elvesztett boríték miatti balhé. Hosszas kopogás után a feleség tépte fel az ajtót és fennhangon megkérdezte: Mit akar??? Sándor be sem fejezhette a mondatot, az asszony kitépte a kezéből a pénzt és becsapta az ajtót. Sándor bevallotta: akkor még bosszantotta kicsit a dolog, mert egy „kössz szépen” azért elvárható lett volna.

Másik történetének főszereplője nem meglepő módon egy fiatal nő. Még fiatalon, 22 évesen vett fel egy akkor ballagott gimnazista lányt. A Víg Matróz étteremben volt a bankett, a fuvart pedig Csillaghegyre kérte a kisasszony, egy bokros résznél álltak meg. Innen újabb útbaigazításra lett volna szükség:

-Hova vigyem, kisasszony? – kérdezte.

A lány előrenyúlt és megfogta Sándor vállát és azt mondta:

-De nagy mafla maga!

Friss házasként Sándor igazán zavarba jött, megmondta a lánynak, hogy nem híve az ilyen nomád megoldásoknak.

-Akkor vigyen haza! –kérte az utas. –Meghívom egy italra.

Végül tényleg hazamentek a lány szüleinek házába, ahol Sándor jót beszélgetett utasával…

Sándor zárszóként elmondja, hogy 36 év alatt nem okozott balesetet. A fényképezés alatt büszkén mutatta, hogy a motortérben olajfolyásnak semmi nyoma. Fogyasztása a taxiüzem ellenére is éppen csak meghaladja a 8 litert 100 kilométerenként, télen (klímázás nélkül) inkább 7 és fél.

Búcsúztunk, Sándor az autóba ülve le is csapott egy reptéri fuvarra és elrobogott Ferihegy irányába.

Köszönjük Sanyi Papa, jó utat, további balesetmentes közlekedést kívánunk!