önvezetés

Mesterséges intelligencia, önvezetés, mérnökképzés

2023.02.15.

A kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az 50 százalékot, minden második hallgató MTMI-képzést válasszon - mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a Mesterséges Intelligencia (MI) és Autonóm Rendszerek Expó keddi nyitónapján Budapesten.

Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára a mesterséges intelligencia területén elért eddig eredményeket összegezve kiemelte: létrejöttek az akadémia, a közszféra és az ipar együttműködésén alapuló Adat-EDIH innovációs központok; Debrecenben és Zalaeger-szegen (ZalaZone) megalakult két akcelerátor központ, amelyek segítik a startupokat az MI-alkalmazások bevezetésében.

Az idén átadták Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét  Debrecenben (Komondor), valamint 2020-ban létrejött a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (MILAB), amely ernyőszervezetként fogja össze az érdekelt kutatóintézeteket, összhangban a kormány 2020-ban elfogadott MI stratégiájával. Elindult továbbá a fiatal innovátorokat támogató Hungarian Startup University Program (HSUP) program.

Emlékeztetett: az Innovációs és Ipari Minisztérium kezdeményezésére 2018-ban létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) meghirdette az MI Kihívást, amelynek keretében eddig 118 ezren ismerhették meg az MI alapjait online kurzusokon. 2020 végén pedig tudatosító kampány indult, hogy közelebb hozza a társadalomhoz a mesterséges intelligenciát, és felkészítse az alkalmazására - ismertette.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke arról számolt be, hogy a 2018-ban 100 taggal indult szervezet aktívan részt vesz a MI stratégia végrehajtásában, amely célul tűzte ki, hogy Magya-rország az MI fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön.

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (MILAB) és Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumok (ARNL) szervezésében kedden kétnapos kiállítás nyílt Budapesten. A két nemzeti labor és ipari partnereik, valamint a meghívott vállalatok, startupok eladásokon és az expo helyszínén mutatják be kutatási eredményeiket. Az előadások felölelik a mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek gyakorlati alkalmazásait, az ipar, a gyártás, az egészségügy területén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....
2026.09.04
Az EU vámokkal próbálta lassítani a kínai elektromos autók térnyerését, és a Kínában gyártott BEV-k....
2026.09.04
A kilencvenéves börgöndi repülőtér tiszteletére idén ingyenesen látogatható a Börgöndi Légiparádé....
2026.09.04
A Xiaomi bemutatta saját fejlesztésű, intelligens vezetést támogató háromnanométeres chipjét. ..
2026.09.04
Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta....
2026.09.04
A BMW humanoid robotokat tesztel spartanburgi üzemében, hogy kiderítse, hogyan tudnak valós....
2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....