Mi volt életed legjobb „biznisze” amit csináltál?

Egy lakókocsit adtam el pont azt, amiben végig szenvedtem a hat hónapot, amikor Angliát is elérte a válság, és nekem sem volt értékelhető munkám abban az időszakban. Azon a lakókocsin 1300 Fontot kerestem.

És ha már a legjobb, akkor biztos megmaradt a legrosszabb üzlet emléke is. Mi volt az, ami legtovább rajtad maradt? És csak nagy mínusszal tudtad végül eladni?

Ez egy itthoni sztori. Egy Ford Fusion. Egy dízel Ford Fusiont vettem szaladgálós autónak, amin végül szerintem 250.000 Ft-ot buktam. Tegyük hozzá, hogy ez egy 500.000 Ft értékű autó volt. Az nagyon rossz üzlet volt.

Nem csak autókon lehet nagyot bukni, ha jól tudom motorbaleseted is volt?

Nem, egy Quad balesetem volt.

Mi a jó a quadban?

Mi a jó a motorban? Az élmény. Nekem egy 500 köbcentis 4x4-es quadom volt, amiben az a jó, hogy ár/érték arányban a legjobban adja azt a szabadság érzetet, amit csak egy nagy értékű terepjáró tud nyújtani. Kinn a határban télen egy felcsörlőzött quaddal szinte bárhová el tudsz menni, olyan helyekre is, ahová már autóval sem. Ez hatalmas élmény, egy nagyon jó dolog. Leginkább ezt imádtam benne.

Szóval akkor a baleset is ehhez köthető?

Igen, egy szerelési hibából adódott, egy sasszeg nem lett visszatéve a kerékbe. Már előtte is rossz megérzésem volt, és aznap is valami olyasmi, hogy ezt nem kellene, mert valami nagyon nagy gáncs lesz. Kimentünk reggel, nem is éreztem a gépet, mentünk egy egyenes részen, egyszer csak kificcent a jobb hátsó kerék alóla. Az volt a nagy szerencsém, hogy én balra repültem, a quadról lefelé, a quad pedig jobbra ment. Ha nem így történik, akkor a történelmet máshogy írjuk.

Akkor nem beszélgetnénk itt.

Az nekem nem fájna, ha nem beszélgetnénk itt. Az csak a szeretteidnek fáj, ez relatív. Inkább azért tartom szerencsésnek magam, hogy nem ott törtem el a nyakam, vagy a gerincem, és nem kerültem egy életre a tolószékbe. Mert akkor az én történetem ott véget ért volna.

Ha választanod kellene, akkor autó, vagy motor?

Autózás most már. Inkább négykerék. De ez is inkább azért, mert nagyon salakosak az utak. Itthon veszélyes. Itthon, ha belemész egy kanyarba, és salak van benne, akkor utas leszel, és ki tudja, hol kötsz ki. A balesetem után valami átalakult bennem: nekem még vannak dolgok az életemben, amit meg szeretnék csinálni. Nem feltétlen mindenáron azt akarom kockáztatni, hogy egy motorral megöljem magam.

Miben más a közlekedési kultúra, mint itthon?

Kedvesebbek az emberek. Ott nem az a mentalitás van, hogy ha az én csirkém megdöglött, akkor a szomszédé is dögöljön meg. Ők nem ebbe születtek bele, ami egyáltalán nem az anyagi különbségek miatt van. Én Angliában találkoztam nagyon sok néppel, és kultúrával. Rettenetesen kedvesek az emberek úgy, hogy sokan a nyomorból jöttek. Például a lengyelek egy sokkal szegényebb ország népe volt, mint mi. Ennek ellenére mégis nagyon összetartottak, egy felé húztak. Meg is lehet nézni hová jutottak, és már a közelükben sem vagyunk életszínvonal, és kultúra terén. Az én egyik legjobb barátom is lengyel, nála is sokszor megmutatkozott már a segítőkészsége, teljesen más mentalitású, felfogású, mint itthon az átlagember. Nem a jólét, hanem a mentalitás miatt. A magyaroknál nagyon kevés embert ismerek, aki önzetlenül segít a másikon, mi itthon inkább egymás ellenségei vagyunk.  Csak azt látják, hogy neked jól megy, akkor már a hátad mögött ezt el is mondják. Csak mindig azt fejeltik el, hogy egyben lássák a történeted, mert a most csak egy állapot. Az út ameddig elmentél, hogy eljuss oda, ahol most tartasz, milyen kockázatokat vállaltál érte, stb. Például az életemben volt olyan szakasz amikor kenyeret nem tudtam venni, mert tényleg annyira kevés pénzem volt, tehát én ezt átéltem, tudom milyen a nélkülözés. Az alapvető mentalitás teljesen más külföldön, ha nem mentem volna ki Angliába nem így gondolkoznék, nem ezt csinálnám és nem így. Kár ezen keseregni, de alapjaiban változtatta meg az élethez való hozzáállásomat életemnek az a része, amit külföldön töltöttem.

Kicsit vissza a veteránokhoz

Most néztem a napokban egy 1920-as évekbeli angol, nyitott régi Fordot. Sáros úton versenyeztek vele, mert van olyan verseny külföldön, ahol ilyen nehezített körülmények között (olyanokban, mint amikben anno jártak ezek az autók) versenyeznek ilyen régi technikákkal. Mert egy autó nem attól ad élményt, hogy bedepózod a garázsba, nézegeted, tükörre polírozod, lefújod róla az összes porszemet. Nem azt mondom, hogy nem kell rendben lennie, mert legyen naprakész, és azonnal indítható. Csak nem a túlrestaurálásról szól ez szerintem. Még ha csak félig van kész, de már használható, műszakilag kifogástalan, akkor ülj bele, és használd. Egyik barátomnak van otthon egy OT-s Mustangja. Kérdezem tőle, hogy idén ment e vele. Jött a válasz, hogy dehogyis, még nem. Egy órára lakik tőlem, így még a nyáron fogtam magam, elgurultam hozzá a Mercivel. Meg is dicsérte, hogy milyen szép a kocsi. Erre én rávágtam, hogy tudod mi a különbség az én autóm, meg a tiéd között? Nem. Az, hogy én használom.

Lehet, hogy még merészebben, mintha csúcsra lenne restaurálva?

Mivel nem tökéletes az autó, így napi szinten merem használni. Nem tönkre tenni akarom. Olyan apróságok, hogy nem tökéletes a kárpit, vagy nem párhuzamosak a díszlécek? Ezek apró hibák.  Amit tudtam új, gyári alkatrészek formájában beszereztem. De ha nem tudsz valamit megszerezni, az sem baj, mert egy harminc-negyven éves autó kisebb hiányossága már patina, a részüket képezi. A kispolszkim sem lett tökéletes, de nem érdekel. Mert akárhová megyek vele mindenki azt mondja, hogy ez egy gyönyörű autó. Ha egy vérbeli veterános jönne oda, akkor elkezdné sorolni, hogy ehhez az évjárathoz ez, meg ez nem stimmel, nem belevaló, itt eláll a díszléc 2 mm-t.

Most őszintén? Ez kit érdekel?

Ezért értékelem az amerikaiakat, és a restomod stílust. Mit szeretünk egy régi autóban?  A formát, a designt, a retro feelinget. De nem szeretjük, ha az autó nem tud megállni, vagy hiányzik belőle a motorerő. De itt Magyarországon a restomod stílusirányzatot (amikor egy régi technikába új alkatrészeket építünk, így kívülről régi, de a motor, hajtás mai kornak megfelelő) nem értik meg. Nálunk csak úgy működhet ez, hogy ha elektromossá építünk át egy klasszikust. Egy frászt! Élményt kell adni! Ezért hívják hobbiautónak! Nem számít a fogyasztás. Nem számítanak a csip-csup kiadások. Egyébként pedig aki dohányzik, az mennyit költ? Egy autó fogyaszthat 6 vagy akár 15 litert is. Ha kiszámolod a kettő közötti különbséget és levetíted 1000 kilométerre, akkor kijön, hogy akik az élményért tartanak egy veteránt, pont nem érdekli őket a fogyasztás, az lesz a legkisebb költség. Úgyis kevés ideig vagyunk itt a Földön, és azalatt az idő alatt nem az a létünk értelme, hogy minél több élményt kapjunk?

A tervekről, a Youtube csatornáról is beszélgetünk interjúm következő részében, szóval nemsokára folytatjuk a beszélgetést. Addig is kövessenek minket Facebook oldalunkon.