WTCC

Michelisz a 9. lett az ausztriai időmérőn

2014.05.24.

Hatalmas taktikázás után Michelisz Norbert az első futamon a 9., a másodikon a 2. helyről indulhat vasárnap a Salzburgringen.

Michelisz Norbert az időmérő kezdetén, öt perc után erős idővel beugrott a második helyre, közben Dusan Borkovic összetörte a Chevrolet-jét. Ezalatt a kerékcserénél a futómű környékén kiszúrtak a magyar szerelők egy apró hibát a fekete-narancs Hondán, amit gyorsan elhárítottak.

A legjobb tizenkettőben már látszódott a pályán, hogy a négy Honda vonatban, egymást szélárnyékkal segítve próbál boldogulni, vagyis a hiányzó végsebességet így kompenzálták. Az első gyors körben Mehdi Bennani vezette a „vonatot”. Michelisz mind a két körét szélárnyékban tölthette, de a marokkói mögött az első fordulóban nem termett babér, kétszer is utolérte majdnem, el kellett vennie a gázt, nem lett jó az idő. Mivel a csapat számításai szerint a 6. helynél jobbat lehetetlen lett volna elérni, inkább taktikusan visszafogták Micheliszt, hogy a fordított rajtsorrend miatt jó helyről várhassa a második futamot. A 9. hely azt jelenti, hogy ez első versenyen a 9., a másodikon a 2. helyről fog indulni a magyar, az utóbbiban az első két sort csak a márkatársak foglalják el.

 

Hatalmas meglepetésre a pole pozíciót a hungaroringi második futam nyertese, a Chervolet-t hajtó Gianni Morbidelli szerezte meg. Eredménye azért volt váratlan, mert idén eddig csak Citroënek végeztek élen az időmérőkön, Morbidelli ráadásul jobb időt ment a Q3-ban szélárnyék nélkül, mint a Q2-ben szélárnyékkal. Az olasz mögött 5 századdal lemaradva Yvan Muller lett a második, a rali legenda Sébastien Loeb pedig a harmadik.

Eredmények:

 1.  Gianni Morbidelli     Munnich Chevrolet  1:22.137s       

 2.  Yvan Muller           Citroen            1:22.186s +0.049s

 3.  Sebastien Loeb        Citroen            1:22.363s +0.226s

 4.  Tom Coronel           ROAL Chevrolet     1:22.432s +0.295s

 5.  Jose Maria Lopez      Citroen            1:22.507s +0.370s

 6.  Tom Chilton           ROAL Chevrolet     1:22.565s  Q2   

 7.  Tiago Monteiro        Honda              1:22.790s  Q2   

 8.  Mehdi Bennani         Proteam Honda      1:22.866s  Q2   

 9.  Michelisz Norbert     Zengő Honda        1:22.871s  Q2   

10.  Gabriele Tarquini     Honda              1:22.929s  Q2   

11.  Rene Munnich          Munnich Chevrolet  1:23.363s  Q2   

12.  Dusan Borkovic        Campos Chevrolet              Q2   

13.  James Thompson        Lada               1:23.705s  Q1   

14.  Robert Huff           Lada               1:23.722s  Q1   

15.  Mikhail Kozlovskiy    Lada               1:24.144s  Q1   

16.  Franz Engstler        Engstler BMW       1:27.550s  Q1   

17.  John Filippi          Campos SEAT        1:28.245s  Q1   

18.  Pasquale Di Sabatino  Engstler BMW       1:28.901s  Q1  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....