túraautó

Michelisz nem tartja esélyesnek magát a Hungaroringen

2016.04.21.

A gyári Hondával versenyző Michelisz Norbert nem tartja esélyesnek magát a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéje előtt.

A sorozat harmadik fordulóját felvezető csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón a magyar pilóta kifejtette: jó érzés számára, hogy gyári csapatban szerepelhet, de sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy olyan otthonosan mozogjon új istállójában, mint korábban a Zengő Motorsportnál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden munkatársa segíti a beilleszkedését.
    

Fotó: michelisz.hu

Michelisz az idénynyitó franciaországi állomás mindkét futamán harmadikként ért célba, múlt vasárnap, a szlovákiai versenyen pedig előbb hatodik, majd ötödik lett.

"Az első két hétvégén látszott, hogy képesek vagyunk tartani a lépést a Citroënekkel. A szlovákiai futamok nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna, de mindent korrigálni tudunk a Hungaroringre. Mindenkire oda kell figyelnünk, mert nagyon kicsik a különbségek. A papírforma szerint nem mi leszünk a legfőbb esélyesek, de remélem, ezt a remek hangulat közepette kompenzálni tudjuk" - fogalmazott Michelisz.

A Hungaroring felújított és közelmúltban átadott burkolatát a WTCC mezőnye avatja fel.

"Mindannyiunknak újra kell tanulnunk a Hungaroringet, de a hazai pálya előnye számomra eddig is inkább a lelátókról érkezett" - jegyezte meg Michelisz.

A Zengő Motorsport fiatal versenyzőjének, Ficza Ferencnek az autója kigyulladt az egyik szlovákiai futamon. Mint elmondta, a Honda javítása még mindig tart, de úgy tűnik, hogy a pénteki szabadedzésen ismét használhatja.

A Citroën négyszeres világbajnoka, a francia Yvan Muller - aki összetettben egyelőre csak a hatodik helyen áll - elmondta: az első két hétvége nem sikerült túlságosan jól számára, ezért Mogyoródon mindenképpen győzni akar.

A Lada színeiben egyre jobb teljesítményt nyújtó francia Hugo Valente felidézte, hogy életében először a Hungaroringen állhatott dobogóra a WTCC-ben, és bár 2014-es jó teljesítményét tavaly megismételte, idén az aszfaltcsík felújítása miatt teljesen más körülményekre számít. A mogyoródi versenyhétvégét az egész szezon egyik csúcspontjaként jellemezte, mert szerinte ilyen hangulat szinte sehol nem fogadja a pilótákat.

Francois Ribeiro, a sorozatot szervező Eurosport Events vezetője úgy fogalmazott, hogy a szezon előtt bevezetett változások az eddigi két versenyhétvége tapasztalata alapján beváltak. Elmondása szerint mindenkinek tetszik a mogyoródi pálya új burkolata, amely "nagyon sima, nagyon csúszós, ezért biztosan látványos versenyeknek ad majd otthont".

A promóter elismeréssel szólt Zengő Zoltánról, a Zengő Motorsport vezetőjéről, amiért Michelisz Norbert távozása után is fiatal magyar pilótáknak ad lehetőséget.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kijelentette: a pálya történetének legkomolyabb felújítása áll mögöttük, aminek nagyon örülnek, de egyben jelezte, hogy új lelátókra és új épületekre is szükség lesz Mogyoródon.

"Nagyon büszkék vagyunk a hat éve tartó, gyümölcsöző együttműködésre a WTCC-vel. Továbbra is az a célunk, hogy olyan sorozatok versenyeinek adjunk otthont, amelyekben magyar pilóták is szerepelnek, s ezzel bizonyítsuk, hogy nem csak Forma-1-es futamokat tudunk szervezni" - magyarázta Gyulay.
    

A hétvégi WTCC-forduló keretében szombaton 16 órától rendezik az időmérő edzést, vasárnap pedig a két futamot 14.15-től, illetve 17.14-től.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....