WTCC

Michelisz szenzációs idővel nyerte az első szabadedzést

2017.10.28.

Japánban, a vizes Motegi pályán a magyar versenyző három tizedet adott a második helyezett Nicky Catsburgnak.

Nem indul könnyen a hétvége Michelisz Norbert csapata, a Honda számára. Nem elég, hogy a szigetországban uralkodó tájfun miatt a felszerelés későn érkezett meg a pályára, és ezért a szerelőknek éjszaka kellett összeraknia az autókat, szombaton az is kiderült, hogy egy szabálytalan motoralkatrész miatt elvették az istállótól az előző, kínai versenyen szerzett összes pontot.

Ezek fényében nagy megkönnyebbülést jelentett a Hondának, hogy hazai pályájukon Michelisz Norbert zárta az élen az első szabadedzést. A magyar versenyző 2:08,363-as kört ért el az esős időben, ami három tizeddel volt jobb a második helyezett volvós Catsburg idejénél. A harmadik helyre Michelisz csapattársa, Micsigami Rio ért be, míg a balesete miatt a hétvégét kihagyni kényszerülő Tiago Monteiro helyére beugró Esteban Guerrieri az ötödik lett a Civic-kel. Az időmérőt és a két futamot vasárnap rendezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....